Belföld

Súlyos sérülést szenvedett a hirtelen fékező busz utasa

Mentőautó (mentőautó, omsz)
Mentőautó (mentőautó, omsz)

A körülmények mind megnyugtatóbb tisztázása érdekében a rendőrség tanúk jelentkezését várja.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2012. július 17-én, kedden, 11.10 perckor Székesfehérváron a József Attila utcában közlekedett az Alba Volán 31-es helyi járatú autóbusza a Budai út felől a Rákóczi utca irányába, amikor a 10. számú épület előtti gyalogátkelőhelyen jobbról, hirtelen két személy, a busz előtt átszaladt az úton. Az autóbusz vezetője fékezett, aminek következtében egy hölgy utas egyensúlyát vesztette és a padozatra esett. Az utas nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A körülmények mind megnyugtatóbb tisztázása végett a baleset ügyében vizsgálatot folytató Székesfehérvári Rendőrkapitányság kéri, hogy jelentkezzenek mindazok, akik a buszon utaztak. E mellett annak a két személynek a jelentkezését várja a rendőrség, akik a gyalogátkelőhelyen a busz előtt átszaladtak.

A bejelentéseket nap közben személyesen a rendőrkapitányság Dózsa György úti épületében, vagy telefonon a 22/541-600-as központi szám 2062-es mellékén várja az ügy előadója. Munkaidőn túl, vagy hétvégén a bejelentéseket a 107-es, 112-es segélyhívó számokon fogadja a rendőrség- mondta el a Fehérvár 24-nek R. Szabó Ágnes rendőrségi szóvivő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik