Belföld

Baj van az új mentőautókkal?

mento(210x140)(8).jpg (mentő, OMSZ, TNOR)
mento(210x140)(8).jpg (mentő, OMSZ, TNOR)

Az új, úgynevezett "B" típusú mentőgépkocsik minden szempontból megfelelnek a magyarországi és nemzetközi szabványoknak - cáfolta az új járművek alkalmatlanságát célzó megjegyzéseket Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője.

A szóvivő arra reagált, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke szerdai sajtótájékoztatóján közölte: a júliusban vásárolt vadonatúj mentőkocsik nem alkalmasak a szállított betegek lélegeztetésére. Niedermüller Péter szerint a mentőszolgálat főigazgatójának keddi keltezésű utasításában az szerepel, ha menet közben válik szükségessé a lélegeztetés, akkor a mentőautónak meg kell állnia, a hordágyat ki kell venni a kocsiból és úgy kell lélegeztetni, valamint segélykocsit kell hívni.

Győrfi Pál elmondta: az említett új járművek nem eset-rohamkocsik, hanem MSZ EN 1789-es nemzetközi szabványszámú, úgynevezett “B” típusú, alapszintű  mentőgépkocsik. A megvásárolt járművek, melyek közül 23 áll szolgálatba, nemcsak megfelelnek a szabványnak, hanem még túl is teljesítik azokat. Ugyanis, ezeknek a “B” típusú mentőautóknak a szabvány szerint 1,6 méter magasnak, 1,4 méter szélesnek, a betegtér hosszának pedig 2,5 méteresnek kell lennie. Az Országos Mentőszolgálat által beszerzett mentőautók ehhez képest 25 centiméterrel magasabbak és 30 centiméterrel szélesebbek, míg a betegtér hossza pontosan 2,5 méter.

Nyugat-Európa számos országában használnak ezeknél is kisebb, úgynevezett “B” típusú mentőgépkocsikat, például nagyon elterjedt a jóval szűkebb VW T5 típus. Sok ezer ilyen mentő fut Európa-szerte – tette hozzá a szóvivő.

A járművek tehát alkalmasak feladatuk ellátására, ráadásul az új gépkocsik a korábbiaknál felszereltebbek és modernebbek is – jelentette ki.

Győrfi Pál azt mondta: maszkos-ballonos lélegeztetést mozgó mentőjárműben egyébként sem végeznek a mentődolgozók, a légútbiztosításhoz mindenképpen meg kell állni. A beavatkozás után a lélegeztetés már a “B” típusú járművekben, akár mozgás, haladás közben is nehézség nélkül végezhető.

Niedermüller Péter, a DK alelnöke sajtótájékoztatóján az egészségügyi kormányzattól és az Országos Mentőszolgálat főigazgatójától azt kérdezte, hogy ki hozott döntést a 83 mentőautó megvásárlásakor az autók típusáról, illetve pontosan hol és milyen beosztásban teljesít szolgálatot jelenleg a már üzembe állított 23 autó.

Erre válaszolva Győrfi Pál közölte: a járművek kiválasztása uniós, nyílt közbeszerzési eljárás során történt. A szóvivő ismertette, hogy Budapesten Rákoskeresztúr és Csillaghegy, Baranya megyében Szigetvár, Bács-Kiskun megyében Kiskunhalas, Békés megyében Gyula, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Sátoraljaújhely, Csongrád megyében Makó, Fejér megyében Enying, Győr-Moson-Sopron megyében Mosonmagyaróvár, Hajdú Bihar megyében Berettyóújfalu, Heves megyében Gyöngyös, Komárom-Esztergom megyében Dorog, Nógrád megyében Balassagyarmat, Pest megyében Budaörs, Albertirsa és Gyömrő, Somogy megyében Barcs, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Kisvárda, Jász-Nagykun-Szolnok megyében Jászberény, Tolna megyében Tamási, Vas megyében Sárvár, Veszprém megyében Tapolca, Zala megyében Nagykanizsa települések mentőállomásai között osztják szét a 23 új mentőautót.

A 23 új mentőautó szolgálatba állításáról július 30-án számolt be az Országos Mentőszolgálat. Az ünnepélyes bemutató sajtótájékoztatón újabb mentőautók beszerzéséről szóló szerződést is aláírtak.

Augusztus 27-én a Közbeszerzési Értesítőben megjelent: a finn Profile Vehicles Oy cég nyerte az Országos Mentőszolgálat 1 milliárd 141 millió forintos, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzését, amelyet B típusú mentőgépjárművek beszerzésére írtak ki.

Győrfi Pál akkor elmondta: a döntés nyomán az év végéig 61 új mentőgépkocsit kap a szolgálat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik