Belföld

Eljárás indult a roma önvédelmi szervezet kapcsán

A rendőrség büntetőeljárást indított öt ember ellen egy pécsi roma önvédelmi szerveződéssel összefüggésben - értesült az MTI bűnügyi forrásból csütörtökön.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség internetes oldalán közölte, hogy szerdán a közbiztonság, közrend fenntartására irányuló tevékenység jogellenes szervezésének megalapozott gyanúja miatt eljárás indult ismeretlen tettes ellen.

Hozzátették, hogy csütörtökön Pécsett elfogták és előállították a magát Daflics ezredesnek nevező B. Ferenc 45 éves pécsi lakost és a vele egy társaságban lévő öt embert. Az elfogottak között volt egy pécsi fotóriporter is, aki saját járművén szállította B. Ferencet.

Az MTI más forrásból úgy értesült: a fotóriporter haza akarta szállítani B. Ferencet, hogy felvételeket készítsen a férfi otthonánál. B. Ferenc ugyanis azt állította, horogkeresztet festettek a háza falára. A fotóst az akció után szabadon engedték.

Pécsi hírportálok szerdán arról számolt be, hogy Pécsi Romák Egyesülete néven cigány önvédelmi szervezet alakult a közelmúltban a városban, a “roma gárdába” pedig országszerte toboroznak tagokat.

A bama.hu cikke szerint a cigány önvédelmi szervezet célja, hogy fellépjen a cigányok, a zsidók és minden más, fenyegetettségben élő kisebbség érdekében. A szervezet tagja, B. Ferenc a portál kérdésére cáfolta, hogy fegyverek vásárlására indítottak volna gyűjtést, ez az információ szerinte félreértésen alapul.

A Pécsi Romák Egyesülete együttműködési megállapodást kötött a mohácsi roma önkormányzattal, valamint a Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke és Jogvédő Egyesülettel. A magyar-cigány egyesület vezetőjétől a hírportál arról értesült, hogy a szervezetekhez már 300-400-an csatlakoztak, de országosan toboroznak, és 6-8 ezer tagra számítanak.

A Pécsma.hu-nak Gányi Miklósné, a 2012 márciusában alakult és a tagtoborzást végző Magyar-Cigány Országos Biztonsági Hálózat Béke- és Jogvédő Egyesület vezetője azt mondta: azért toboroznak, mert véleményük szerint jogerős betiltása ellenére a Magyar Gárda tovább működik.

Kovács István, a mohácsi roma önkormányzat elnöke azt mondta: ha a jövőben megszűnnek a “masírozások”, semmi szükség nem lesz a mostanihoz hasonló megállapodásokra.

“Ha támadólag lépnek fel egyetlen cigánnyal szemben, viszonválaszt kapnak, de a mi szándékunk inkább az, hogy üzenjünk a gárdának, hagyjanak fel a megmozdulásokkal!” – idézte a Pécsma.hu a roma önkormányzat vezetőjét.

Az MTI megkeresésére a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy “roma gárda” néven nem létezik, nem működik szervezet. A főkapitányság továbbra is a leghatározottabban felllép a jogrendet sértő vagy veszélyeztető, az állampolgárok nyugalmát megzavaró cselekményekkel szemben, és törvényes eszközökkel megakadályozza a jogellenes szervezetek létrehozását, működését – írták közleményükben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik