Belföld

Nem csak elbocsát, fejleszt is a Dunaferr

Az ISD Dunaferr a világgazdasági válság okozta nehéz gazdasági helyzet miatt szükségessé vált, mintegy 800 fős létszámcsökkentéssel is együtt járó költségracionalizálás mellett jelentős fejlesztéseket valósít meg a következő két és fél, három évben.

Várkonyi Zsolt,a cégcsoport kommunikációs vezetője tájékoztatása szerint ezt Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. vezérigazgatója közölte azon a tájékoztatón, amelyet az üzemi tanács és a reprezentatív szakszervezet képviselői számára tartott a végrehajtandó “tevékenység- és létszám-optimalizációval” kapcsolatban hétfőn.

A társaság vezetője hangsúlyozta: a tevékenység- és létszám-optimalizáció kizárólag szakmai és gazdaságossági döntés, amelyre azért kényszerült a menedzsment, mert az eddig megtett intézkedések nem voltak elegendőek a világgazdasági válság kedvezőtlen hatásainak ellensúlyozására, és a tendencia tavaly és az idén sem javult.
A megbeszélésen a vezérigazgató rámutatott: a társaságcsoport egyik fő gazdasági problémája az indokolatlanul magas fix költség, amelynek jelentős része a személyi jellegű kiadásokból adódik. Ezért szükség van ezek racionalizálására, ami együtt jár mintegy 800 dolgozó elbocsátásával is.

Ez érinti a Lőrinci Meleghengermű decemberre tervezett leállításán túl a Dunaferrnél az irányítási tevékenységhez, valamint a termeléshez kapcsolódó adminisztratív állományt is. Az utóbbira azért van szükség, mert rendkívül magas a vállalat adminisztratív munkavállalóinak létszáma, ami csökkenti a vállalatnak az európai cégcsoportokkal szembeni versenyképességét. Létszámcsökkentésre kerül sor továbbá a nem az alaptevékenységekhez tartozó területeken, oly módon, hogy kiszervezik azok tevékenységét.

A Lőrinci Meleghengermű leállításával kapcsolatban a kommunikációs vezető tájékoztatása szerint Evgeny Tankhilevich emlékeztette az érdekvédőket arra, hogy a gyártómű olyan régi, már jelentős fejlesztésekre szoruló üzem, amelynek korszerűsítési költségei szinte azonosak lennének egy új durvalemez-hengermű építésének kiadásaival.
A gyártómű az ott dolgozók “hatalmas erőfeszítései” ellenére 2011 óta veszteséges, s a veszteség az idei év első félévéig elérte az ötmillió dollárt.

Az ott gyártott durvalemezek ára elérte a 2009. évi, eddigi legalacsonyabb szintet, és ez a magas állandó és változó költségek miatt folyamatos veszteséget okoz a cégnek, továbbá súlyosbítja a helyzetet, hogy az ott készülő termékek gyártásában Európában túlkapacitás van.

A vezérigazgató beszámolt az érdekvédőknek a cégcsoportnál tervezett fejlesztésekről is, amelyeket a következő két és fél, három évben szándékozik megvalósítani az ISD Dunaferr. Első lépésként a dunaújvárosi meleghengermű kapacitásának 40 százalékos növelése végett elvégzik a gyártómű modernizációját, majd további beruházásokat terveznek a hideghengerműnél és a horganyzóműnél is.

Az ISD Dunaferr Zrt. egyik tagvállalatához, a Dutrade Zrt.-hez tartozó létesítmények bővítésével új logisztikai centrumot hoznak létre, továbbá a menedzsment megvizsgálja a folyékony fázis fejlesztésének módozatait is.
A modernizáció mellett – abban az esetben, ha az európai acélipari környezet feltételrendszere rákényszeríti -, a cégvezetés megvizsgálja a folyamatok részleges vagy végleges leállításának lehetőségét is, és elvégzi a technológiai, energetikai, pénzügyi, gazdasági és szociális szempontokat is figyelembe vevő részletes elemzést.

A vezérigazgató azonban hangsúlyozta, hogy a Dunaferr menedzsmentje bízik abban, hogy a folyékony fázisához tartozó egységek versenyképesek tudnak maradni a szigorúbb környezetvédelmi követelmények között is. Továbbá nagyra értékeli azt az együttműködést, amely kezd kialakulni a kormánnyal, s várakozással tekint a kabinettel, valamint a Fejér Megyei Kormányhivatallal és a dunaújvárosi önkormányzattal a beruházásokat segítő és a szociális kérdésekkel foglalkozó programokban való együttműködés elé.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik