Belföld

Sorsdöntő hetek előtt a tanárok

hoffmann rózsa (hoffmann rózsa, )
hoffmann rózsa (hoffmann rózsa, )

Az oktatási államtitkár szerint nem lesznek szándékolt elbocsátások és iskolaösszevonások, azt azonban érzékeltette: nem biztos, hogy szükség lesz minden pedagógusra.

Az önkormányzatoknak szeptember végéig kell szándéknyilatkozatot tenniük arról, tudják-e vállalni az intézményeik fenntartását. Ezt követően – már a költségvetési számok pontosabb ismeretében – október végéig kell a háromezer főnél nagyobb lélekszámú településeken a képviselőtestületeknek határozniuk erről. Úgy sejtem, az intézmények jóval több mint felét, legalább kétezer intézményt kell majd a Klebelsberg Intézményfenntartó Központnak koordinálnia – fogalmazott Hoffmann Rózsa a köztévé esti közéleti háttérműsorában..

Ugyanakkor nem lesznek szándékolt elbocsátások és összevonások – erősítette meg az oktatási államtitkár. Hozzátette: korábban jelezték, hogy a törvény által lefektetett paramétereknek meg kell felelni. Ha ebből az következik, hogy szomszédos iskolákban csak tíz-tizenkét gyerek van, akkor ott nyilvánvalóan összevonásra lesz szükség, és ebből az következik, hogy ott kevesebb pedagógus is el tudja látni a feladatot.

Hoffmann megjegyezte: az egyenruha és az iskolaköpeny sok előnnyel jár. Azt az óriási különbséget, ami a gyerekek között van öltözködésben, a köpeny “áldásos módon eltakarja”. Emellett magyar munkavállalók kapcsolódhatnának be közbeszerzés útján a köpenyek, egyenruhák varrásába.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik