Belföld

A rendŐRszem, a gyerekre figyel!

Csapucha Adrienn
Csapucha Adrienn

2012. 09. 01. 09:22

A gyerekek testi épségénél nincs is fontosabb. Így látja ezt a rendőrség is, ezért szeptember 1-től ismét szolgálatba állnak az iskola rendőrök.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságnak kiemelkedő fontosságú feladatai közt szerepel a gyermekek és fiatalkorúak biztonságának növelése. A balesetek szempontjából a gyermekek legvédtelenebbek. Ők azok, akik életkorukból adódóan nem érzik a veszélyt, akár gyalogosként vagy kerékpárosként, akár utasként vesznek részt a közlekedésben. A gyermek a közúti közlekedésben gyakran képtelen saját életének, testi épségének megóvására. A tudatos magatartás kialakításában, a balesetek megelőzésében a felkészítésnek, a szülői példamutatásnak, a tanórai és a tanórán kívüli közlekedésre nevelésnek meghatározó szerep kell, hogy jusson.

A rendőrség 2008. szeptember 1-jével hirdetette meg „Az iskola rendőre” programot, amely az eddigi tapasztalatok alapján nagymértékben segítette a gyermekek védelmére irányuló bűn- és baleset-megelőzési tevékenységet. A program egyik célja volt, hogy a rendőrség közelebb kerüljön az ifjúsághoz és ezáltal „pozitív rendőrkép” alakuljon ki a gyermekekben, szülőkben, pedagógusokban.

Győr-Moson-Sopron megyében 160 általános iskolából 141 iskolának volt tavaly iskola rendőre.

A 2012/2013. tanévben a jól bevált program folytatódik. A „Tanévkezdési kampány” során valamennyi iskolarendőr felveszi a kapcsolatot az érintett oktatási intézménnyel, és tájékoztatást ad a program folytatásáról.

Azoknál az iskoláknál, ahol a város forgalma megköveteli a rendőri jelenlétet és nincs jelzőlámpás gyalogátkelőhely, szeptemberben hónapban – a napi oktatás kezdetének illetve befejezésének időszakában – rendőrök segítik majd a kicsik biztonságos közlekedését.

A Főkapitányság és a Megyei Közlekedési Baleset-megelőzési Bizottság kéri, hogy a tanévkezdés időszakában a járművel közlekedők fordítsanak fokozott figyelmet az oktatási intézmények környezetében található gyalogos átkelőhelyek megközelítése során. Számítsanak arra, hogy az iskolába igyekvő tanulók nem kellő körültekintéssel, figyelemmel kelnek át az úton.

A tanév során az iskola rendőrei osztályfőnöki órák keretében adnak tájékoztatást a korosztályt érintő baleset-megelőzési információkról, a közlekedés veszélyeiről és a helyes közlekedési magatartásról.

A Szuperbringa is stratol

A 2011. május hónapban elkezdett „Szuperbringa” program is folytatódik a 2012/2013. tanévben. A kezdetek óta megyénkben 4678 tanuló vett részt a programban. Az év végén 2125 tanulóból 1245-en tettek eredményes vizsgát. A bringa kampány keretén belül 3731 kerékpárt vizsgáltak át a rendőrök, a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal Közlekedési Felügyelőség szakembereivel, amiből 1411 kerékpár felet meg a műszaki követelményeknek.

 

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.