Belföld

Nem bojkottálja a választásokat az MSZP

Kolláth György Szegeden azt mondta, a választási rendszer átalakítása során eljöhet az a helyzet, hogy a demokratikus ellenzéknek meg kell fontolnia a választástól való távolmaradás lehetőségét.

A vele együtt sajtótájékoztatót tartó MSZP-s Ujhelyi István az MTI-nek azt mondta: ennek lehetőségét két hónappal ezelőtt diplomaták körében már megemlítette, „és nagyon komoly megütközést keltett, nem a mondandó maga, hanem annak a súlya”. „Olyan versenyen elindulni, ahol mi csak legitimizálunk egy antidemokratikus intézményrendszert, ez megfontolandó” – tette hozzá az Országgyűlés szocialista alelnöke.

A parlament tavaly decemberben elfogadta az új választójogi szabályokat, így az Országgyűlés a következő ciklustól 199 tagú lesz, a vegyes választási rendszer egyfordulóssá alakul, a győztes egyéni jelölt után is jár majd töredékszavazat, a határon túli magyarok pedig egyéni jelöltekre nem, csak pártlistára szavazhatnak. A mostani 176 egyéni választókerület helyett a jövőben 106 lesz, az országos listáról 93 mandátumot osztanak ki, a területi listák megszűnnek. Az egyfordulós választáson az a jelölt szerez mandátumot, aki a legtöbb érvényesen leadott szavazatot szerzi, függetlenül a megjelentek számától.

A részletszabályokat tartalmazó választási eljárási törvény – így az a kérdés, hogy bevezetik-e az előzetes regisztrációt – ősszel kerül az Országgyűlés elé.

Az MSZP egyébként már megkezdte a felkészülést a 2014-es választásra, Mesterházy Attila pártelnök éppen két hete jelentette be, hogy mind a 106 egyéni körzetben választókerületi felelősöket nevez ki a szocialisták elnöksége szeptember végéig, többségük a párt egyéni jelöltje lehet. Akkor azt hangsúlyozta, hogy az MSZP sosem fogott még hozzá a választási felkészüléshez ilyen hamar.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik