Belföld

Pótfelvételi: az újabb negatív rekord

felvételi ponthatár (felvételi, ponthatár, diák, )
felvételi ponthatár (felvételi, ponthatár, diák, )

Szerda este nyolc után kiderülnek a pótfelvételi ponthatárok. Egy biztos, hosszú évek óta idén kerülnek be legkevesebben a felsőoktatásba.

Már a normál felvételi eljárásban látszott, hogy a kormány intézkedései miatt erősen (több mint 30 ezerrel) lecsökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma a korábbi évekhez képest. Így is több mint 110 ezren adták be a kérelmüket, és közülük első körben 80 ezren jutottak be egyetemre, főiskolára. A júniusi keretszám-korrekció után végül 39 087 hallgató tanulhat állami támogatással felsőfokú szakképzésen, alapképzésen, illetve egységes, osztatlan képzésen, igaz, nekik szerződésben kell vállalniuk a „röghöz kötést” az állami szerződés aláírásával.

A több mint negyvenezer tandíjas hallgató mellé várták az egyetemek, főiskolák a második körben a jelentkezéseket. A harc elvileg a júliusban kimaradt 30 ezer jelentkezőért zajlott, és azokért, akik normál eljárásban nem indultak, de most esetleg meggondolták magukat. Mint kiderült, nemcsak az első körben, hanem a pótfelvételi eljárásban is negatív rekordot döntött az érdeklődés: 2008 óta egyszer sem esett 13 ezer alá a jelentkezők száma, idén azonban mindössze 9428-an döntöttek úgy, hogy beadják felvételi lapjukat, és vállalják a fizetős képzést. Az egyetemek és főiskolák csak önköltséges szakokat hirdettek meg, ezekre pedig csak azok jelentkezhettek, akik sehova nem jutottak be július 24-én, vagy nem is vettek részt a 2012-es eljárásban. Ez azt jelenti, hogy várhatóan több mint tízezerrel kevesebb gólya lesz, mint egy évvel korábban.

A pótfelvételi eljárás során a 46 felsőoktatási intézmény által meghirdetett 2588 képzésre összesen 9428-an jelentkeztek, 6520-an alapképzést, 939-en pedig mesterképzést jelöltek meg. A legnépszerűbb alap- és egységes, osztatlan képzések a gazdálkodási és menedzsment, valamint a jogász szakok voltak. Szerdán este nyolc után dől majd el, ki került be az általa megjelölt képzésre. Ekkor hirdetik ki és teszik közzé a felvi.hu-n a ponthatárokat. A felvételi döntésről az Oktatási Hivatal minden jelentkezőt levélben tájékoztat. Azokat, akik megadták a mobilszámukat, a ponthatárok kihirdetése után SMS-ben is értesítik, a felvettek a felvételi határozatot és a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat szeptember elején a felsőoktatási intézménytől kapják meg.

Ha egy adott képzést az általános felvételi eljárás során is meghirdettek, a pótfelvételi ponthatár nem lehet alacsonyabb a július 24-én meghatározottnál. Ha a képzést csak a pótfelvételi során hirdették meg és az általános eljárásban nem, akkor a ponthatárnak a jogszabályi minimumnál – alapképzés és egységes, osztatlan képzés esetén 240 pont, felsőfokú szakképzés esetén 140 pont – kell magasabbnak lennie.

Idén is a legtöbben a levelező munkarendet választották, összesen 4531-en, emellett a fennmaradó jelentkezők nagy része – 4294-en – nappali képzésre jelentkezett. A pótfelvételi legfiatalabb jelentkezője 1996-ban született, legidősebb társa pedig idén lett 67 éves.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik