Belföld

Otthon, édes otthon: Maroshegy a családi fészek melegének a védője

A Pirkadattól Alkonyatig Alapítvány két konzorciumi partnerével, a SZITI Szociális Egyesülettel és a Fejér Paktum Egyesülettel közösen az Új Széchenyi Terv keretében pályázatot nyújtott be a „Közösségi családi szolgáltatások fejlesztése Székesfehérvár Maroshegy városrészében” címmel, amely elnyerte a megvalósítás lehetőségét.

Mi a projekt célja? Mik is ezek a közösségi családi szolgáltatások? Ezeken a szolgáltatásokon keresztül a projekt célja, hogy hozzájáruljon a fiatalok tudatos párválasztásához és a jó alapokon nyugvó családalapításhoz, segíti a gyermekes családok családi élettel és gyermekneveléssel kapcsolatos problémáinak csökkentését, illetve hidat teremt a generációk között. A projekt hosszú távú célja pedig a családról, a gyermekvállalásról alkotott nézetek, vélemények formálása, a család mint kisközösség létrejöttének, megőrzésének, növekedésének és megerősödésének elősegítése.

Miért pont Maroshegy? Mintegy 3000 család él Székesfehérvár Maroshegy városrészében. Az ide települt emberek pedig főként fiatalok. Fontos a nagyszülők bevonása és a fiatalok célzott megszólítása, felkészítésük a szülői szerepre és a harmonikus párkapcsolatra. A 16 hónap alatt olyan programelemeket terveznek megvalósítani, mint szívességcsere központ, családi információs pont, fiataloknak szóló, családi életre felkészítő tréningek, párkapcsolati és gyermekneveléssel kapcsolatos tanácsadások.

Ha meghalljuk a család szót, ez sok emberben kellemes érzéseket generál: a családi fészek melege, a legszorosabb kapcsolatok, a hazavárás. De sajnos vannak olyanok is, akiknek nem ez jut először eszébe. Ezért is fontos ez a program. Mindenkinek szeretnénk támogatást nyújtani. A városban 5-6 ilyen nyertes pályázat is van, tehát több kisközösségben is indulnak ilyen programok – kezdte a nyitókonferenciát Ruff Tamás, az Echo Nonprofit Network szociológusa.

Brájer Éva alpolgármester, Maroshegy önkormányzati képviselője elmondta: öröm számára, hogy felkérték a projekt védnökének, és hogy épp Maroshegy városrészt választották ki a program helyszínéül. Amikor annak idején átvette ezt a körzetet, akkor egy olyan városrész képviselője lett, amely a többi városrésztől sok tekintetben leszakadt. Abban az első négy évben – még a gazdasági válságot megelőző pályázati lehetőségeknek köszönhetően – viszonylag rövid idő alatt egy külső képében dinamikus fejlődést lehetett elérni. Számos utat fel tudtak újítani, hiszen volt egy nagyon nehezen kezelhető utcaszerkezet, ez maroshegyi adottság – tette hozzá a képviselőasszony.

Majd így folytatta: ezen a projekten sokat dolgoztak az elmúlt években, hiszen rendkívül fontos, hogy egy babakocsis anyuka könnyen el tudjon jutni egyik pontból a másikba, például a gyermekorvosi rendelőbe, vagy egy idős ember is könnyedén megközelíthesse a gyógyszertárat. A kereskedelmi szolgáltatások területén is nagyon elhanyagolt volt a városrész. Azóta szemmel is jól követhető a fejlődés, a változás. De képviselőként azt is feladatának érzi, hogy a közösséget formálják. Ennek egy nagyon tudatos eleme volt, hogy ha egy ember megérkezik Maroshegyre, akkor  esztétikus látvány fogadja, ami érzelmet motivál benne. Ezért került egy autós körforgalom közepébe egy fűzfa korona, és ezért került a végére egy székelykapu, ami Maroshegyre jellemző úgy, mint az erdélyi utcanevek. A Böndörödő nevű, igazán ízes és mulatságban gazdag szüreti ünnepségnek is van történeti múltja.

Brájer Éva kiemelte: Maroshegy nagyon vegyes összetételű körzet, hiszen élnek itt családok már több generáció óta, és az elmúlt évtizedben számos új család is letelepedett itt. Számos olyan kérdés felmerülhet a betelepülés nyomán, hogy el tudják-e helyezni a gyerekeket az óvodákban, van-e elég orvosi szolgáltatás, elbírja-e a Balatoni út a növekvő személygépkocsi-forgalmat. Ezeket a kérdéseket érdemes 20-30 évre előre megfontolni, és így meghozni döntéseket. Ennek nyomán kialakult Székesfehérvár legnagyobb lakosságszámú városrésze, közelít a 10 ezer főhöz.

A projekt témájához kapcsolódóan hozzátette: ma már nem feltétlenül határozza meg az anyagi helyzet azt, hogy milyen problémákkal kell szembenéznie a családoknak. Számos olyan probléma vagy nehézség van a mindennapi életben, amiben sokszor segítség kellene. A gyerekeinkkel való törődés, az idős szülő ápolása, az, hogy nőként dolgozunk, családunk van, háztartást vezetünk, gyermeket nevelünk és segítjük őket a tanulásban. Egyre több terhet vállalnak át a pedagógusok. A civil szektor szerepvállalása, segítsége is kiemelten fontos. Brájer Évav égül gratulált a mély, emocionális és minőségi munkához, és kifejezte, örömmel tölti el, hogy ennek a projektnek a védnöke lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik