Belföld

A nyári hőség győzte le a parlagfüvet?

parlagfu(960x640)(2).jpg (parlagfű)
parlagfu(960x640)(2).jpg (parlagfű)

Bár még közel sincs vége az allergiaszezonnak, a parlagfűre érzékenyek enyhébb tünetekről számoltak be. A száraz idő ugyanis nem kedvezett a növény kifejlődésének, ám olyan eset is előfordulhat, hogy valakinek „elmúlik" az allergiája.

Többen, akik korábban erős parlagfű-allergiában szenvedtek, idén arról számoltak be a lapnak, hogy az idei évben sokkal enyhébbek voltak a tüneteik, vagy egyenesen teljesen tünetmentes volt a nyár. Volt, aki tavaly hetekig küzdött orrfolyással, szemgyulladással, idén viszont egy szem gyógyszert sem kellett bevennie – írja a HáziPatika.

Nékám Kristóf allergológus a HáziPatika.com-nak elmondta: még közel sincs vége a szezonnak, hiszen az legalább szeptember közepéig tart. Sőt, igazán csak most kezd „durvulni”, így még nem lehet kijelenteni, hogy ez a pollenszezon enyhébb volt az előzőeknél. Azt azonban kiemelte: valóban idén később kezdődött a szezon, ráadásul a parlagfűnek nem kedvezett az elmúlt hetek, hónapok időjárása.

„A parlagfű pollenszáma első sorban az időjárástól függ. Az idei meleg és száraz nyár pedig nem kedvezett a növény kifejlődésének, ennek tulajdoníthatók az enyhébb tünetek” – véli a szakértő. Hozzátette: 2007-ben is volt egy olyan nyár, amikor a szárazság visszavetette a parlagfű fejlődését, az allergiások örömére.

Tovább a teljes cikkhez!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik