Belföld

Kilenc és fél évet kapott az anyját leszúró és kifosztó férfi

birosag(1)(430x286)(3).jpg (ítélet)
birosag(1)(430x286)(3).jpg (ítélet)

Kilenc év hat hónap börtönbüntetésre ítélte első fokon hétfőn a Budapest Környéki Törvényszék azt a férfit, aki 2010 szeptemberében csörögi otthonukban bedrogozva hátba szúrta, majd kifosztotta édesanyját.

Szalay Csaba büntetőtanácsa emberölés kísérlete és kifosztás bűntette, valamint kábítószerrel való visszaélés vétsége miatt – halmazati büntetésként – szabta ki a börtönbüntetést Nagy Rolandra.

Mint a tárgyaláson elhangzott, az anya bele is halhatott volna fia támadásába, csupán a gyors és szakszerű orvosi segítségnek köszönhető, hogy felépült.

A vádlott és védője nem fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, így az ítélet nem jogerős. A vádirat szerint a korábban rablás és lopás miatt már elítélt, kábítószerfüggő Nagy Roland édesanyja többször is elküldte drogozó fiát a csörögi házból, de rendre vissza is fogadta. A férfi életmódja családi konfliktusok forrásává vált.

A bűncselekmény napján többféle narkotikumot is fogyasztott a férfi, majd hazatérve rátámadt az anyjára. Egy konyhakéssel hátba szúrta, kitépte füléből a fülbevalóit, ezután elhagyta a házat. A segítségért kiabáló, súlyos sérüléseket szenvedő nőhöz a szomszédok hívtak mentőt, így életét sikerült megmenteni.

A szakértői vizsgálatok szerint a vádlott a kábítószeres befolyásoltság ellenére sem szenvedett olyan kóros elmeállapotban, amely korlátozta volna az általa elkövetett bűncselekmény következményeinek felismerésében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik