Belföld

Kedvükre játszhatnak az adyvárosiak

Csapucha Adrienn
Csapucha Adrienn

2012. 08. 27. 15:43

Új játékokat adtak át a napokban Adyvárosban. Radnóti Ákos képviselő programjában hangsúlyos szerepet kapott a játszóterek fejlesztése.

Tavaly már egy teljesen új játszótérnek örülhettek a gyerekek az Ifjúság körút mögött, idén pedig a képviselő körzetében található 13 játszótér mindegyike új eszközzel gazdagodott, ezáltal minden terület egyenlő módon részesülhetett a fejlesztésekből.

játszótér Adyvárosban (játszótér Adyvárosban)

A Győr-Szol Zrt. kivitelezésében megvalósuló, közel 2,5 millió forint értékű beruházás során szempont volt az is, hogy olyan eszközöket helyezzenek ki, amelyek eddig nem voltak az érintett területeken. Hat darab mókuskereket adtak át, melyek a 20-30 évvel ezelőtti időszakban nagyon népszerűek voltak, de új szabványoknak megfelelő szerkezeteket is elhelyeztek, melyek a játék érzésén kívül kedvező hatással vannak a picik fizikai fejlődésére, kiválóan fejlesztik az állóképességet és a mozgáskoordinációt is.

„Úgy gondoltam, kevés játékeszköz található a parkokban. Szempont volt az, hogy mindenképpen kerüljön a 13 tér mindegyikébe legalább egy új hinta vagy mászóka” – mondta Radnóti Ákos a Győr24-nek.

És ezzel a játékok sorának még nincs vége, hiszen további két négyüléses mérleghinta is a beruházás részét képezte, ilyen eszközök eddig egyáltalán nem voltak a területen. Természetesen a képviselő intézkedett arról is, hogy mindegyik játszótéren kint legyenek a dohányzást, illetve a kutyafuttatást tiltó táblák is.

játszótér Adyvárosban (játszótér Adyvárosban)

A következő helyszíneken, az alábbi játékokkal találkozhatnak a győri gyerekek:

Ifjúság körút 39. előtti zöldterület: mókuskerék
Ipar út 90–94. előtti zöldterület: mérleghinta
Kodály Zoltán út 2. mögötti játszótér: mókuskerék, négyüléses mérleghinta
Ifjúság körút 8. előtti zöldterület: mérleghinta
Tihanyi Árpád 83. mögötti zöldterület: mókuskerék
Ifjúság körút 67. előtti zöldterület: mérleghinta
Ifjúság körút 78. előtti zöldterület: mérleghinta
Ifjúság körút 89. sz mögötti játszótér: mókuskerék
Ifjúság körút 24. előtti zöldterület: mókuskerék
Bán Aladár utcai játszótér: rugós cica
Speciális Szakiskolánál (Szabolcska – Török I. sarok) lévő játszótér: négyüléses mérleghinta
Ifjúság körút 54. előtti játszótér: mókuskerék

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

smoking sign in coffe shop
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.