Belföld
Csokako-rendorseg(960x640).jpg (1)

Megszállta a rendőrség Csókakőt – lezárva 15:30-kor

Senki nem tudja, mi történik a Fejér megyei településen. Hatszáz rendőr, rengeteg rendőrautó, rabszállító, rohamkocsi szállta meg Csókakő települést.

A Fehérvár24 információi szerint az ozorai drogügy miatt felfüggesztett megyei rendőrfőkapitány, Simon László rendelte el Csókakő műveleti területté nyilvánítását. Ez azért is aggályos, mert úgy tudjuk, műveleti területté csak a honvédelem nyilváníthat bármely területet.

Információink szerint valamilyen “társadalmi bűncselekmény” hajtotta a Fejér megyei rendőrséget arra, hogy  lezárjon egy teljes települést, és annak lakóinak, valamint látogatóinak mozgását korlátozza úgy, hogy semmilyen tájékoztatást nem ad.

A rendőrség valamennyi webkamerát kikapcsolt a településen, amit mindenhonnan körülvettek. A sziklás hegyek gyalogútjain, a csákberényi borútnál és a bekötő úton is teljes a zár, senki nem mehet a településre, csak ha lakcímkártyája van. Vannak csókakőiek, akik az erdőkbe mentek ki igazolvány nélkül, s nem térhettek haza.

Törő Gábor, a terület országgyűlési képviselője kérdésünkre azt mondta, hogy nem tudja, mi történik Csókakőn.

Fűrész György, Csókakő polgármestere megdöbbenésének adott hangot. Péntek este a rendőrség szó szerint megszállta a falut, s azóta mindent lezárva az utcákban masíroznak, autókkal cirkálnak – mondta a polgármester. Fűrész György hozzátette: az idősek mondják, hogy utoljára a II. Világháborúban láttak ilyen erejű fegyveres „felvonulást” Csókakőn.

Jakab Róbert a móri rendőrkapitány sem adott tájékoztatást a csókakői polgármesternek annak tudatában sem, hogy a településen nem szerveztek mostanra semmilyen programot, semmilyen rendezvényt, viszont az utolsó nyári hétvégén rengeteg látogató érkezne, akiket a rendőrség könyörtelenül leszállít a buszról a 81. számú úton.

Fűrész György elmondta: amikor gyilkosság történt Csókakőn – ahol a helyi polgárőrök kerítették kézre az elkövetőt –, akkor három rendőrautó járta a falut összesen 5-6 rendőrrel, most pedig 600 rendőr és több tucat gépjármű van a településen. Emiatt nem csak a felháborodás nagy, de több emberen a rettegés is úrrá lett. A polgármester kérte, hogy a nyilvánosság segítsen kideríteni, mi történik Csókakőn.

11 óra 56 perckor tájékoztatást adott a Fehérvár24-nek Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Mint elmondta, nem tartották vissza az információkat, és mindenkit tájékoztatnak, akik elérik őket. A szóvivő kijelentette: ma 0 órától bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a megyei főkapitány műveleti körzetté nyilvánította Csókakőt. Természetesen azokat, akiknek indokolt a területre jutása, azokat beengedik. A szóvivő elmondta, hogy a reggeli élelmiszerszállítmányokat is beengedték, valamint azt a személyt is, aki gyógyszert hozott a hozzátartozójának.

Arra a kérdésünkre, hogy műveleti körzet elrendelésére van-e jogosultsága a rendőrkapitánynak, Németh-Kész Mónika határozottan kijelentette, hogy a rendészeti törvény szerint igen. A kérdésünkre, hogy milyen bűncselekmény gyanúja merült fel a szóvivő azt mondta: nem áll módomban ezzel kapcsolatban tájékoztatást adni. Ugyanakkor úgy tudja, hogy a csókakői polgármestert tájékoztatták, hasonlóképpen, mint most minket.

Tehát továbbra sem tudjuk, mi az oka a megszállásnak. Arra a kérdésünkre, hogy meddig tart a település elzárása Németh-Kész Mónika azt mondta, hogy nem áll módjában erre válaszolni. Viszont azt hangsúlyozta, hogy a móri rendőrkapitány már kora reggel szerette volna tájékoztatni a polgármestert arról, amit a sajtónak is elmondhattak, de Fűrész Györgyöt csak késő délelőtt tudta elérni.

Időközben a Fehérvár24 újabb információkhoz jutott. Nem pusztán Csókakő megszállását rendelte el a megyei kapitány, hanem autórendszámok alapján megyeszerte követik és igazoltatják a 64 Vármegye tagjait. Székesfehérváron Balika Bencét több száz méteren keresztül követte a rendőrség, majd lakása előtt igazoltatta. Jogi képviselője a Fehérvár24-nek nyilatkozva elmondta, nemcsak Balika Bencét, de több fehérvári 64 vármegyés tagot követ a rendszámuk alapján a rendőrség.

Csak feltételezhető, hogy Csókakő megszállása mögött a gárdisták avatása van, de információink szerint a Fejér megyei település nem volt a leadott településlisták között, legalábbis erről a csókakői jobbikosok semmit sem tudnak.

Helyszíni információink szerint a rendőrség éjjel 23 óráig kívánta fogságban tartani Csókakőt, de informátorunk elmondása alapján lassan megkezdődött a rendőrség kiszivárgása a faluból, számuk láthatóan csökken.

Fürész György, Csókakő polgármestere elmondta az utóbbi percekben, hogy a mai napra semmilyen rendezvényt nem terveztek Csókakőn, de jövő héten, szeptember 1-jén és 2-án igenis megtartják a szokásos Csókakői Várnapok rendezvényt. A polgármester bízik benne, hogy ez a hihetetlen ügy addigra elül, és kiderül, hogy mi is történt a Fejér megyei községben.

Félő, hogy a település tudatos lejáratásáról van szó, hiszen Csókakőre semmit nem szerveztek, se félkatonai szervezetek, se jobb-, se baloldali csoortosulások. Egyetlen rendezvény lett volna este nyolckor a falu kultúrházában, a helyi Viking zenekar ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját. Információink szerint hamis minden olyan hír, ami bármilyen avatást, rendezvényt tulajdonít Csókakőnek.

A megyei rendőrség hivatalosan is feloldotta Csókakő bejárási tilalmát 15 óra 30 perckor, maga mögött hagyva nagyon sok megválaszolatlan kérdést.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

"Depiction of woman with the effects of chemotherapy for cancer, eyes closed, relaxing in the grass."
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.