Belföld

Sürgősen új autókat akar a rendőrség

rendorseg(210x140)(14).jpg (rendőrség)
rendorseg(210x140)(14).jpg (rendőrség)

Az Országos Rendőr-főkapitányság 1.250 járőr- és 500 bűnügyi ügyintézői gépkocsira írt ki gyorsított tárgyalásos közbeszerzést; a sietség indoka az, hogy a korábbi eljárás mind a hat ajánlattevője visszavonta ajánlatát - a felhívás a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A kért 1250 járőr gépkocsiból 750-nek “szolgálati jelleggel egészében kialakítottnak”, a további 500-nak pedig “szolgálati jelleggel részben kialakítottnak” kell lennie. A járőr- és a bűnügyi ügyintézői kocsiknál is követelmény, hogy nem fogyaszthatnak 7 liternél több üzemanyagot 100 kilométerenként.

Ajánlatot az a cég tehet a járőrkocsikra, amelynek az elmúlt három évben gépkocsi-értékesítésből volt legalább 3 milliárd forint árbevétele. A bűnügyi ügyintőzői kocsikra tett ajánlatnál 1,1 milliárd forint a bevételi követelmény. Aki mindkét kategóriára tesz ajánlatot, annak elég 3 milliárd forint forgalmat igazolnia.

Az ajánlatkérő a gyorsított eljárást – a korábbi közbeszerzés meghiúsulásán túl – azzal indokolja, hogy egy újabb nyílt tenderrel, az eljárási határidők miatt veszélybe kerülhet Magyarország közbiztonsága, mivel átmeneti gépjárműhiány alakulhatna ki a rendőrségnél. Az időben történő gépjárműcsere kizárólag gyorsított eljárás alkalmazásával biztosítható.

A felhívásra augusztus 27-ig lehet jelentkezni.

A nyertesnek a szállítást október 1-jén kell megkezdenie, a befejezési határidő pedig jövő év március vége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik