Belföld

Kilyukadt a gyógyszerkassza

A Népszabadság úgy tudja, az egészségbiztosító a gyógyszerkassza feltöltését kéri a kormánytól.

Bár legalább 70 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy “kihúzzák” az év végéig, egyelőre csak 41 milliárd forint van, a tartalék felszabadítását indítványozzák, amihez az engedélyt a nemzetgazdasági és az emberi erőforrások minisztere adhatja ki.

A Széll Kálmán terv szerint az egészségbiztosító az idén 120 milliárd forinttal költhet kevesebbet az orvosságok ártámogatására, mint 2010-ben, s a lap birtokába került dokumentum szerint eddig már 27 milliárddal fordított erre többet, mint tehette volna.

Augusztus elejére az OEP elköltötte a gyógyszerkassza 80 százalékát, ha a kormány nem lép időben, a támogatásra fordítható keret csak szeptember közepéig elegendő – írta a Népszabadság.

Erre reagálva az Országos Egészségbiztosítási Pénztár ártámogatási főosztályának vezetője közölte: a gyógyszerkassza egyensúlya biztosított. Bidló Judit emlékeztet arra, hogy a céltartalék átcsoportosítása egy technikai jellegű intézkedés, amely évente több alkalommal is megtörténik, semmiféle rendkívüli intézkedésről nincs szó.

Mindenki tudja, hogy a gyógyszertámogatás előirányzatának finanszírozása úgy történik, hogy a gyártók visszafizetnek egy adott részt a költségvetésbe. Ez az pénz a költségvetésben is külön soron szerepel, gyógyszer-támogatási céltartalék címen, ezt az összeget a kormányzat a gyógyszertámogatásra forgatja vissza. Ennek a 41 milliárd forintos céltartaléknak az átcsoportosítására várnak most, ehhez a két említett miniszter aláírása szükséges – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik