Belföld

L. Simon: itt nincs keresnivalója az államnak és a politikának

A színház valamennyi ágát, irányzatát, megjelenési formáját fontosnak nevezte kormányzati szempontból a kultúráért felelős államtitkár kedden Pécsett.


(Fotó: Hír24/Kummer János)

L. Simon László az első alkalommal megszervezett országos színházi évadnyitón mondott beszédében hangoztatta: “Nem engedhetjük meg magunknak, hogy e rendkívül színes, változatos, tagolt színházi világot valamiféle egyirányú csatornába tereljük”.

Jöhetnek a magántámogatók

Színházigazgatók, szakmai szervezetek vezetői, neves színművészek előtt az államtitkár szólt arról is, hogy a gazdasági válság ellenére a színházi rendszer finanszírozása nem került látványosan olyan rossz helyzetbe Magyarországon, mint Európa több országában. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy bár a teátrumok állami támogatása nem csökken, sőt, a szándék az, hogy lehetőség szerint emelkedjen, egyes intézmények a fenntartó önkormányzatok szűkös anyagi lehetőségei miatt kevesebb pénzből gazdálkodhatnak. Ezért fel kell készülni arra, hogy a jelenleginél nagyobb mértékben vonjanak be magántámogatókat, magánfenntartókat a színházi rendszerbe.

L. Simon László elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy egyes vállalkozások visszaélnek a társasági adókedvezmény nyújtotta lehetőségekkel, és megcsapolják azokat az összegeket, amelyekről az állam azért mond le, hogy e források a cégektől közvetlenül a színházakhoz kerülhessenek. “Ez ellen, ha kell, a jogszabály megváltoztatásával is fel fogunk lépni, mert nem engedhető meg, hogy ezeket a pénzeket kalandorok elvigyék az államtól és a művészettől” – mondta.

Kevesebb díj, nagyobb presztízs

Az államtitkár kitért arra, hogy ősszel változás várható a művészeti kitüntetések rendszerében, hogy több, a Kossuth-díj alatti elismerés értéke, presztízse nagyobb legyen. Az előadóművészet öt, bruttó 200 ezer forint pénzjutalommal járó díj tekintetében érintett a várhatóan szeptember végén megjelenő rendeletben.

A tervek szerint Jászai Mari-díjat évente tizenhárom helyett heten, Harangozó Gyula-díjat hét helyett ketten kapnának, Nádasdy Kálmán-díjat kettő helyett egy művész vehetne át. A Blattner Géza- és a Hortobágyi Károly-díjat kétévente egy művésznek ítélnék oda. A kitüntetettek száma csökken, a díjjal járó pénz azonban nő: a Jászai- és a Harangozó-díjasok 1,395 millió forintot, a Nádasdy-díjasok 930 ezret, a Blattner- és Hortobágyi-díjasok 697,5 ezret kapnának.

Rögzített jog

L. Simon László a művészeti szabadságról szólva annak a véleményének adott hangot, hogy az alaptörvényben rögzített jog, e területen nincs keresnivalója az államnak és a politikának. Arra kérte a fenntartók képviselőit, ne akarjanak beleszólni, hogy a teátrumok milyen darabokat, milyen szereposztásban tűznek műsorra. A színházak vezetőinek figyelmét ugyanakkor arra hívta fel, hogy a fenntartók szóvá tehetik, ha az intézmények több bemutatót vállalnak, mint amennyit a színház anyagi lehetőségei megengednek.

Jól keresnek a színházigazgatók

Az államtitkár elmondta: készült egy kimutatás a hazai színházak vezetőinek fizetéséről, a teátrumok prémiumrendszeréről, fenntartásáról, amelyet összehasonlítottak több ország hasonló adataival. “Amit eddig látunk az azt jelzi, hogy a társadalom átlagfizetéséhez képest igen jól keresnek a színházi vezetőink” – mutatott rá. Mint hozzáfűzte, a rendelkezésre álló pénzügyi mutatók a rendszer átgondolására ösztönöznek, amely nem azt jelenti, hogy pénzt akarnak elvenni tőlük, csak azt, hogy a jelenlegi helyzetben mindenkinek felelősen, a korábbinál szigorúbban kell gazdálkodnia.

Szabadság, aláírásgyűjtés, Csurka

L. Simon László sajnálatosnak nevezte a szolidaritás hiányát a színházi szférában. Úgy vélte: nem szerencsés aláírást gyűjteni egy darab bemutatása ellen színházi dolgozóknak, és ugyanezért a kormányhoz fordulni a művészet szabadságát hangoztató kritikusoknak. Döntse el a közönség, hogy meg akarja-e nézni az előadást, vagy sem.

Facebook-generációt a színházba!

L. Simon László beszédében szólt a közművelődés, a kulturális és művészeti szféra előtt álló kihívásokról is. Megítélése szerint kiemelten fontos feladat, hogy az általa Facebook-generációnak nevezett nemzedéket a virtuális közösségi terekből sikerüljön behozni a valós közösségi terekbe. Úgy vélte: ebben a színháznak óriási szerepe lehet. “Mindannyian érdekeltek vagyunk abban, hogy a következő években, évtizedekben is legyen értő közönsége az irodalomnak a múzeumoknak, a teátrumoknak. Ezt a hihetetlen nagy feladatot csak átgondoltan, az oktatással együtt stratégiát alkotva, finom munkával lehet megoldani” – hangsúlyozta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik