Belföld

Ingyenes kezdőcsomagot kapnak az elsős diákok

írószerek (írószerek)
írószerek (írószerek)

A város ezzel a gesztussal próbál segíteni azoknak a szülőknek, akikre gyermekük iskolakezdése miatt megnövekedett anyagi terhek várnak.

A győri önkormányzat a város összes elsős kisdiákját – önkormányzati és más fenntartású intézménytől függetlenül – megajándékozza azzal az indulócsomaggal, amely többek között a szükséges füzeteket, írólap- és rajzlapcsomagot, színes papírkészletet, számolókorongot, papírcentit, radírt, ceruzákat, vonalzót, vízfestéket, ecseteket és A/4-es iratgyűjtőt is tartalmaz.

A csomag pontos tartalma az általános iskolák hirdetőfalán olvasható, valamint már a beiratkozásnál is tájékoztatást kaptak róla a szülők. Győr városa saját költségvetéséből különítette el az erre fordítandó 2 millió forintot, így közel 1500 győri háztartásba érkezik majd meg a támogatás.

Borkai Zsolt polgármester a csomaghoz mellékelt levelében a leendő elsős kisdiákoknak sok örömet, sikert és rengeteg piros pontot kívánt, és felhívta a gyerekek figyelmét arra, hogy szorgalmasan tanuljanak, mert Győrnek szüksége van a sok okos és tehetséges emberre – olvasható Győr honlapján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik