Belföld

Eltemették Zwack Pétert

A Zwack Unicum Nyrt. korábbi elnök-vezérigazgatóját kedden búcsúztatták a Fiumei úti temetőben.

Végső búcsút vettek Zwack Pétertől, a Zwack Unicum Nyrt. korábbi elnök-vezérigazgatójától, egykori SZDSZ-es országgyűlési képviselőtől kedden Budapesten, a Fiumei úti temetőben, ahol a hamvait tartalmazó urnáját a katolikus egyház szertartása szerint a családi sírhelyben helyezték el. Zwack Pétert özvegye, hét gyermeke, számos unokája, rokonai, barátai és a vállalat több száz dolgozója kísérte utolsó útjára.


(Fotó: MTI/Kollányi Péter)

A temetési szertartást Várszegi Asztrik katolikus püspök, pannonhalmi bencés főapát végezte. A Zwack Péter hamvait tartalmazó urnát hagyományőrző díszhuszárok szállították a gyászmise helyszínéről, a Szent István-bazilikából a Fiumei úti temetőbe.

A temetésen részt vett mások mellett Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár, Gál Zoltán, az Országgyűlés volt szocialista elnöke, Kuncze Gábor volt belügyminiszter, Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja és Gulyás Kálmán volt SZDSZ-es országgyűlési képviselő.

Zwack Izabella, Zwack Péter lánya a temetőben mondott búcsúbeszédében azt mondta: édesapja „tele volt élettel, túlcsordult benne az élet”. Megjegyezte, Zwack Péter egyik legfőbb erénye a remény volt, halálával pedig „a család körüli tengernyi szeretetet engedik a földbe”.

Zwack Sándor, Zwack Péter fia a gyászmisén mondott beszédében megköszönte édesapjának, hogy mindig ott volt mellette, és megtanította arra, hogy soha ne adja fel, történjen bármi. Mint mondta, édesapja arra nevelte, hogy a legfontosabb az életben: embernek maradni, hogy higgyen Istenben, és legyen mindig toleráns. Édesapját idézve rámutatott: „Az életben nincs kudarc, csak az, ha nem próbálod meg véghezvinni az életben azt, amiben hiszel.”

Peter Zwack Jr. amerikai dandártábornok, Zwack Péter fia a gyászmisén azt mondta: édesapja egyesült államokbeli évei alatt soha nem gondolta volna, hogy „élete utolsó negyed százada ilyen szerencsés fordulatot vesz”, és hazajöhet Magyarországra. Utalt arra, hogy édesapja 1956-ban gyűjtést szervezett az emigráns magyaroknak az Egyesült Államokban. Mint közölte, Zwack Péter gyermekei nem tanultak meg magyarul az Egyesült Államokban, de a családját „körülvette a magyar kultúra”. Megjegyezte, a néhai vállalatvezető „gyűlölte a szélsőségesség és az intolerancia minden formáját”. Hozzátette: édesapja „hihetetlen jó képviselője volt Magyarországnak” a rendszerváltás után az Egyesült Államokban nagykövetként.

A gyászszertartáson megjelent többek között Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök, Kuncze Gábor, Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke, Demján Sándor vállalkozó, Gémesi György, Gödöllő független polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, Habsburg György, a Magyar Vöröskereszt elnöke.

A temetés után a Zwack család a Zwack Unicum Nyrt. székházában fogadja a vállalat dolgozóit és partnereit Zwack Péter közös búcsúztatásán.

Jogi karról az unicumbizniszbe:

Zwack Péter 1927-ben született Budapesten. 1946-ban felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem Jogi Karára, de emellett a családi gyárban is dolgozott. Később apja tanácsára elhagyta az országot, először Olaszországba, majd az Egyesült Államokba emigrált, ebben a két országban végzett közgazdasági tanulmányokat.

1952-ben a connecticuti New Havenben egy alkoholimportőr cég menedzsere, majd 1954-ben egy chicagói borimportőr cég társtulajdonosa lett. 1970-ben elhagyta az Egyesült Államokat, Bécsbe ment a családi vállalat irányítása érdekében. 1972-ben visszatért Olaszországba, először Genovából, majd Velencéből és Firenzéből irányította a céget.

1987-ben hazajött Magyarországra, majd 1989-ben létrehozta a Zwack Unicum Budapest Kft.-t. 1991-ben a cég privatizálta a Budapesti Likőripari Vállalatot, megalakítva ezzel a Zwack Unicum Rt.-t, melynek társtulajdonosa és az igazgatóság elnöke lett. 2008-ban visszavonult a cégvezetéstől, helyét legifjabb fia és legifjabb lánya vette át.

Zwack Péter 1990 és 1991 között Magyarország washingtoni nagykövete volt. 1992-ben a Liberális Polgári Szövetség–Vállakozók Pártja elnökévé választották. 1994-ben választási szövetséget kötöttek az SZDSZ-szel, a Fidesszel és az Agrárszövetséggel, amelynek értelmében a négy párt közös jelöltjeként indult Kecskeméten, ahonnan bejutott az Országgyűlésbe, amelyben akkor ő volt az egyetlen független képviselő.

1998-ban az SZDSZ által támogatott független képviselőjelölt volt, de mandátumot nem szerzett. Ugyanebben az évben belépett az SZDSZ-be. 1999-ben a párt országos tanácsának, majd ennek elnökségének a tagja volt. 2000-ben a párt ügyvivőjévé választották, a posztot 2003-ig viselte. 2002-ben pártja országos listáján újra bejutott az Országgyűlésbe, de fél évvel később lemondott mandátumáról. 2010-ben, a pártfelülvizsgálat során nem újította meg tagságát

Ajánlott videó

Olvasói sztorik