Belföld

Dupla ünnep, dupla élvezet – FOTÓK

Idén nemcsak Marcalvárosban, hanem az ETO Parkban is kikapcsolódhattak a győriek augusztus 20-án. Az államalapítás ünnepén a Back II Black és a Dupla Kávé gondoskodott a hangulatról.

19. alkalommal rendezték meg a Pattantyús-Ábrahám Géza Ipari Szakközépiskola és Általános Művelődési Központ szomszédságában a Győri Búcsút, ahol a hinták, az árusok, és a kürtöskalács ínycsiklandó illata mellett este a Dupla Kávé ismert mulatós nótái hívták közös ünneplésre a győrieket. De nemcsak a jól megszokott helyszínen volt lehetőség kikapcsolódásra, hiszen ezúttal az ETO Park programfüzete is színes műsorokat kínált az államalapítás évfordulóján.

Délelőtt és kora délután a háromnapos száguldó cirkusz, azaz az Extrém Motorsport Fesztivál utolsó napjára gyülekeztek az érdeklődők és persze a versenyzők, akik az amatőr utcai gokartversenyen nyomták a gázpedált és füstölték a gumikat. A kétkerekűek szerelmesei is találtak kedvükre való elfoglaltságot, akárcsak a cirkuszban, a motorosok is igazi mutatványosokká változtak.

Este aztán a színpadon a Back II Black slágerei csendültek fel, természetesen az együttes tolmácsolásában. A zenekar Győrben már többször adott teltházas koncertet, így borítékolható volt, hogy ezúttal is nagy siker lesz. A bevásárlóközpont parkolójában az egészen kicsiktől az idősebbekig szinte mindenki énekelte a fülbemászó dalszövegeket.

És ha mindez nem lett volna elég, augusztus 20-án mind a két helyszínen durrogtak a tűzijátékok, azaz Győrben duplázott az ünnep és az élvezet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik