Belföld

Navracsics: Ezért veszekedős félázsiai nép a magyar

navracsics tibor (navracsics tibor)
navracsics tibor (navracsics tibor)

Lendvai Ildikó Orbánt kérdezte a félázsiázásról, a miniszter válaszolt neki.

„Hogyan kell értelmeznünk Miniszterelnök Úrnak a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségével való találkozón 2012. július 26-án elhangzott mondatait?” – ezt kérdezte a minap a szocialista Lendvai Ildikó írásban Orbán Viktortól.

A választ Navracsics Tibor adta meg. A közigazgatási miniszter szerint ahhoz, hogy a kiemelt figyelmet kapott néhány szó „helyesen értelmezhető legyen, szükség van arra, hogy tekintettel legyünk azok értelmezési kereteire, azon logikai láncolatokra, amelyek egyértelművé tehetik a közösen gondolkodó, egymással párbeszédet folytató felek számára, hogy miből erednek egyes következtetések, ezen keresztül árnyalva azok jelentéstartalmát, és feltárva megfogalmazásuk valódi okait”.

Az úgymond átfogó kép feltárásához a miniszter visszanyúlik a gyökerekhez. Emlékeztet rá, hogy a magyar őstörténet „kapcsán rendkívül kevés kapaszkodót hagyott ránk a történelem. A magyarok eredetét vizsgálták már a fennmaradt kortárs beszámolók alapján, a régészet, a néprajz, a genetika és a nyelvészet eszközeivel is, de számos részletet illetően továbbra is a sötétben tapogatózunk. Két dolgot azonban tényként lehet kezelni : a magyarok az Urálon túlról, vagyis Ázsia nyugati részéről indultak útjukra, és szerencsésen megérkeztek – ma már minden értelemben – Európába”.

Navracsics Tibor úgy véli, „aligha nevezhető töretlennek a leszármazás a Vereckei-hágón átkelt honfoglalók és a mai magyarok között”, az idők során szükségképpen „tompult a magyarok elsődlegesen keleti jellege, legalábbis ami a géneket illeti. A magyar lélek ugyanis továbbra is tartalmaz Európában egyedülálló, keleti vonásokat. Magyarország az elmúlt ezeregyszáz esztendőben mindvégig a Nyugat és a Kelet határvidékének számított, ezért nem csupán eredetünk, hanem történelmi helyzetünk folytán is meg kellett őriznünk nemzeti karakterünk sokszínűségét”.

Orbán egyenlő Széchenyi?

A sajátosan magyar karakter meghatározásához Navracsics Tibor ezt követően segítségül hívja a legnagyobb magyart, gróf Széchenyi Istvánt. „Érdekes megfigyelni, hogy Széchenyit éppen amiatt támadták kortársai, mert ki merte mondani a nyilvánvalót, vagyis nemzetünk keleti eredetét” – írja. A miniszter szerint a „keleti eredet hagyományát, az ‘egzotikumot’ a közeli rokon nélküli magyar nyelv is önmagában képes erősíteni, amint azt több jeles írónk is bizonyítja.


Fotó: Kummer János

Ezt követően Móricz, Kölcsey, Vörösmarty és Illyés citátumok következnek, amelyekből a miniszterelnök-helyettes azt a következtést vonja le, hogy „nem tudunk nem-európaiak lenni. Azok az értékek, kezdve a kereszténységtől egészen a polgári demokratikus, jogállami értékekig, amelyek naggyá és erőssé tették Európát, Magyarország számára ma is követendő és érvényesítendő szempontokat jelentenek”.

Európához nem csupán a történelem, hanem a jövőnk szempontjából is felbonthatatlanul kötődünk. Kötődünk annak ellenére, hogy időről időre megjelennek olyan eszmék és mozgalmak, amelyek megpróbálják a magyarokat erőnek erejével visszaterelni Ázsiába – emlékeztet Navracsics.

Lendvai egyenlő Ázsia?

Navracsics szerint ezeket a vonulatokat azért nem kell bemutatnia Lendvai Ildikónak, mert az ellenzéki képviselő “jóval több ismerettel rendelkezik ezekről”. A miniszter számára az is egyértelmű, hogy a kormány “hol és miként foglalt állást azokban az időkben, amikor a magyarság visszavette sorsának alakítását a tőle azt elorzóktól”.

“Ahhoz, hogy a magunk kezébe vehessük sorsunkat, önmagunk megértéséhez, az előrelépéshez elengedhetetlen nemzetünk mibenlétének megértése.” Ezt a reflexiót egy nép sem spórolhatja meg magának, ezért a miniszter arra bátorítja Lendvai Ildikót, hogy a számára elérhető eszközökkel segítse a magyarság önmegértésének folyamatát. Navracsics abban bízik, válasza „megfelelő kibontását adták Miniszterelnök úr szavainak”.

Mint emlékezetes, Orbán Viktor a Vállalkozók és Munkáltatók Szövetségének ülésén azt mondta, hogy az ő filozófiája szerint az összefogás erő kérdése: “Ha van erő, van összefogás.” Úgy vélte, másképp is lehet összefogást kovácsolni – például a skandinávoknál –, ám a magyarok erre szerinte képtelenek. „Az ilyen félázsiai származékoknál, mint mi, csak így megy. Itt mindenki okos, mindenki tudja, mindenkinek van jobb ötlete” – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik