Belföld

Kórházösszevonások jönnek

Korhaz(960x640)(2).jpg (kórház, ingyenes, )
Korhaz(960x640)(2).jpg (kórház, ingyenes, )

Egy hónapon belül megjelenik egy 48 milliárd forint keretösszegű pályázat, amelynek révén több kórház összeolvadhat a jövőben.

Erről Kovács József, a gyulai Pándy Kálmán Megyei Kórház főigazgatója számolt be pénteken az MTI-nek. Amint a kiírás – várhatóan egy hónapon belül – megjelenik, a gyulai kórház a békéscsabai Réthy Pál Kórház-Rendelőintézettel közösen nyújt be a két intézmény összeolvadásáról szóló pályázatot.

Kovács József, aki egyébként az Országgyűlés egészségügyi bizottságának fideszes elnöke is, hozzátette: a gyulai és a békéscsabai kórházak együttműködéséről szóló tervek nem új keletűek. Szócska Miklós egészségügyi államtitkárral, illetve a békéscsabai városvezetéssel is többször egyeztettek erről.

Kiemelte: ez az intézkedés semmilyen formában nem befolyásolja a kórházak működését. Korábban is többször volt már rá példa, hogy egy nagyobb intézménybe integrálódott egy kisebb, s egy szervezeti egységként működtek tovább, de területük ellátását azt követően is biztosították – mondta Kovács József.

A Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) az MTI megkeresésére azt közölte: a gyulai és a békéscsabai kórház szorosabb kooperációjáról régóta folynak tárgyalások a térségben. Nagy egészségügyi ellátóterület, két, egymáshoz közel fekvő kórház, jó egymás közti közlekedéssel.

Az egészségügyi ellátás minőségi fejlesztése gazdaságosan és hatékonyan valósulhat meg az összefogás révén, a terület lakosságának érdekében – fogalmaztak, hozzátéve: az együttműködés lehetőségéről a két kórház vezetése között körültekintő, minden részletre kiterjedő tárgyalások folynak, amelyeket a GYEMSZI mint fenntartó támogat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik