Belföld

Etnikai konfliktus Deszken?

Az interneten fordult a nyilvánossághoz egy nő, a polgármester azonban határozottan cáfol.

A névtelen levelet író nő állítása szerint “végső elkeseredésében fordult a nyilvánossághoz” azzal, hogy egy roma családdal “ támadásig” fajult egy konfliktus helyzet a faluban és a rendőrségi feljelentés, a roma önkormányzattal és a polgármesterrel való beszélés dacára sem intézkedik senki.

A levélíró állítása szerint a konfliktus azzal kezdődött, hogy a roma család megjelent a házuknál és meghalt kislányukat is “gyalázva,” 4300 forintot követelt tőlük azzal, hogy tartoznak nekik. Majd a nő írása szerint ezután az utcában lévő boltban futott össze a roma család egyik tagjával, akit kérdőre vont, mire az “ütésre emelte a kezét,” de végül nem bántalmazta, ám halálosan megfenyegette, majd később a család másik tagja megjelent a házuk előtt szintén fenyegetőzve. A nő állítása szerint ekkor kihívta a rendőröket, akik azt tanácsolták neki, hogy zárják be a házat, de azt is mondták, hogy  “gyakorlatilag nem tudnak mit csinálni”.

Eután a levélíró állítása szerint “fényes nappal a nyílt utcán” és a buszon is halálosan megfenyegették, de a rendőrök ezután sem intézkedtek.  A nő szerint a több nemzetiségű Deszken félnek az emberek ettől az egy roma családtól, és ezidáig nem sikerült a konfiktushelyzetet rendezni.

Mindezt azonban a Szeged24 megkeresésére a település polgármesere határozottan cáfolta. Király László elmondta: próbálva békíteni őket mindkét féllel beszélt, de nem eldönthető, hogy melyikük kezdte a vitát.  A polgármester rossz lépésnek nevezte a nő levelét, és felháborítónak az arra érkezett romaellenes kommenteket.

“Határozottan visszautasítom, hogy egy veszélyes, a többieket rettegésben tartó roma családról lenne szó” – mondta Király László. A polgármester azt is cáfolta, hogy a rendőrség nem csinált volna az ügyben semmit. Király László közölte: van hatósági eljárás.

A polgármester azért is tartja érthetetlennek a levélíró lépését, mert elmondása szerint jelenleg a két család közt és a faluban is nyugalom van. Brczán Krisztofor az önkormányzat képviselője, egyben a helyi szerb önkormányzat elnöke is azt mondta: “települési szinten” nem tapasztaltak semmilyen etnikai konfliktushelyzetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik