Belföld

Cser-Palkovics András találkozott az Alba Volán buszsofőreivel

Dolgozói gyűlésen találkozott csütörtökön délelőtt Cser-Palkovics András a helyi járatokon dolgozó buszsofőrökkel, akiket arról tájékoztatott, hogy vállalatuk tulajdonosa és a város önkormányzata között olyan megállapodás jött létre, mely biztosítottá teszi a munkahelyüket.

Tóth István az Alba Volan Zrt. vezérigazgatója a találkozón elmondta: igen nehéz hónapok után vagyunk és közel állunk hozzá, hogy a megrendelő, Székesfehérvár Önkormányzata a pénteki közgyűlésen pontot tegyen az ügy végére.Igen komoly feladataink vannak. Meg kell őrizni az eddig rendszerből a pozitívumokat, de a rossz dolgokon változtatni kell. Az új menetrend, amit az Alba Volan Zrt-től függetlenül dolgoztak ki, nagyon hasznos. Most azonban egy teljes körű szakmai vita következhet. Egy finanszírozható, mindenki által elfogadott rendszert fogunk működtetni. A megállapodás előtt azt is mondhatjuk, hogy nagy szeretettel köszöntjük a polgármester urat- tette hozzá Tóth István.

Egy valóban hosszú folyamat eredményeként dönthet holnap a közgyűlés egy megállapodás tervezetről, amelyet majd aláírhatunk az igazgató úrral- vette át a szót a polgármester. Majd hozzátette: néhány évvel ezelőtt, 2006-ban született egy hibás árkiegészítésekkel kapcsolatos döntés, mely egyértelműen kódolta azt a hibahalmazt, melyek az elkövetkező években sorra be is következtek és évről évre egyre nagyobb problémát jelentettek, elsősorban a szolgáltató számára. 2009 környékén kapcsolódtam be ilyen jellegű megbeszélésekbe, akkoriban még finanszírozható volt, de már látható volt, hogy a rendszer össze fog dőlni.

Az álláspontok messziről indultak és a mára 1,7 milliárd forintra duzzadt hiányról az államnak az volt a véleménye, hogy ez Székesfehérvár Önkormányzatát terheli, nekünk pedig az, hogy ebből kb. 100-200 millió forint az, ami minket terhel. Az Alba Volan Zrt. egy állami tulajdonú cég, ezért elég furcsán venné ki magát, hogyha ezekből a hibás döntésekből fakadó hiányt a városnak kellene finanszíroznia, aki ezekben a kérdésekben soha nem dönthetett- folytatta Cser-Palkovics András.

A mélypont, amikor éreztük, hogy az álláspontok a legmesszebb vannak egymástól az volt, amikor az Alba Volan szeptember elsejével felmondta a Székesfehérvárral kötött, közösségi közlekedéssel kapcsolatos szerződését. Elsősorban a múltat kellett megoldani, mert ez minden jövőbeni kérdésnek a megoldása. Mára szerencsére eljutottunk odáig, hogy egy olyan megállapodás körvonalazódik, mely egy egészséges kompromisszumot eredményez. Közösségi közlekedésnek lennie kell Fehérváron, nemcsak törvényi kötelesség miatt, hanem azért is, mert egy nagyváros elképzelhetetlen közösségi közlekedés nélkül, és ezt az Alba Volan Zrt-nek kell végeznie.

Elhangzott, hogy mind az állam, mind az Alba Volan és a megrendelő, tehát a város is áldozatot vállal, hogy megoldja a hiány problémáját. 1,7 milliárd forintból 830 millió forint lesz az, amit a város költségvetése fog biztosítani a hiány fedezetére. A többit pedig a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Volan pénzügy-technikailag közösen oldja meg .

A 830 millió forintból az aláírást követően pár nappal 200 millió forintot fog a város egyösszegben az Alba Volan Zrt-nek átutalni. A fennmaradó 630 millió forintot pedig az önkormányzat az elkövetkező 10 évben egyenlő részletekben, 63 millió forintonként, 2013-tól fogja fizetni. A fenntartható tömegközlekedés érdekében az eddigi 100-110 milliós éves támogatás helyett az önkormányzat 224 millió forinttal támogatja majd a közösségi közlekedés működtetését, ennek pedig az a feltétele ,hogy az Alba Volan Zrt. szolgáltasson.

Cser-Palkovics András elmondta: a következő kérdés, hogy a múlttal együtt a jövőt hogyan tudjuk megoldani. Egy nagy lépést tettünk előre, az új menetrend bevezetésének elhalasztásával pedig időt nyertünk arra, hogy az eddigi és a következő hetekben érkező igényeknek minél inkább megfelelő tömegközlekedést lehessen bevezetni. Arra kértem a szakembereket, hogy október 31-ig az új hálózat és menetrend figyelembevételével tegyenek le egy olyan javaslatot, mely fenntartható és jó szolgáltatást biztosít Székesfehérváron. Véleményem szerint az új buszközlekedés bevezetésének megfelelő időpontja csak nyári hónapokban lehetséges.

Két véleménnyel találkozom folyamatosan: ne vezessük be az új menetrendet, a másik pedig hogy miért nem vezetjük be az új menetrendet? Mindenki számára tökéletes rendszer nincsen, és nem egyéni, hanem közösségi közlekedésről beszélünk. A problémákat tudnunk kell kezelni és megoldani és ezeket a városnak és az Alba Volannak együtt kell megoldania.

Egy városban élünk, egy jégkorong csapatnak szurkolunk. Együtt volt múltunk és együtt van jelenünk, és meggyőződésem, hogy jövőnk is együtt van a közösségi közlekedés vonatkozásában. A példaértékű megállapodás aláírása egyben munkahelyvédelmi program is. Az aláírás után mindenki fellélegezhet- fejezte be gondolatmenetét Cser-Palkovics András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik