Belföld

Bélyegeken jelenik meg városunk történelme

Buthy Lilla
Buthy Lilla

2012. 08. 16. 12:55

Az ünnepváró programok második napján két történelmi témájú tárlat is nyílt a városban.

A Szent István Király Múzeum dísztermében bélyegekkel idézik fel államalapító királyunk alakját és Székesfehérvár történetének évszázadait. A Pelikán Galériában pedig egy teljes „fehérvári mappa” fogadja a látogatókat. A városban alkotó művészek kollektív tárlatán a 2013-as emlékévhez kapcsolódó alkotások láthatóak.

A „Király és városa – Szent István és Székesfehérvár a filatéliában” című kiállításon Vargha Tamás országgyűlési képviselő, a Fejér Megyei Közgyűlés mondott köszöntőt. „Augusztus közepe több mint ezer éve a törvénylátó napok ideje volt itt a királyi városban, ami lassan áttevődött István király szentté avatásának napjára, augusztus 20-ra.

Szent László Dekrétuma, majd az Aranybulla is rendelkezik, hogy “a szent király ünnepét minden esztendőnként Fehérvárat tartozunk megülni” – fogalmazott köszöntőjében Vargha Tamás, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke. „Ma, Nagyboldogasszony ünnepén arra is emlékezünk, hogy Szent István életművének része emberi nagysága, politikai példaadása, mellyel az emberi kínokat alárendelte az ország boldogulása érdekében.” – hangsúlyozta Vargha Tamás.

A kiállítást Nikodém Gabriella, a Bélyegmúzeum igazgatója nyitotta meg.  A szakember elmondta: „A Bélyegmúzeum e kiállítás anyagának összeállításával arra vállalkozott, hogy bemutassa első magyar királyunk és a nevével az évszázadok során egybeforrt város, Székesfehérvár közös történetét.

A bélyegek világa lehetőséget ad arra, hogy ez alkalommal a művészi kisgrafikák által közvetített képi információkon keresztül közelítsük meg az államalapítást, Szent István és családja történetét, valamint székesfehérvári kötődéseit, a koronázó város magyar államalapításban és az első királyunkhoz köthető hagyományok kialakításában betöltött szerepét.”

A kiállításon többek között a bélyegeken keresztül elevenítik fel a koronázó város életének egyes állomásait: uralkodók, díszpolgárok, híres szülöttek és események segítségével tárulnak elénk évszázadok fehérvári hétköznapjai, a jelent pedig, mintegy kitekintve a nagyvilágba, a királyi város európai testvér- és partnervárosai képviselik külföldi bélyegek segítségével. A múzeumban a megnyitó ideje alatt kihelyezett posta is működött.  A kiállítás október 7-ig tekinthető meg.

„Székesfehérvár 1038-1938-2013” címmel nyílt kiállítás a Pelikán Galériában. Az idén 20 éves Székesfehérvári Művészek Társaságának kollektív tárlatát dr. Cser-Palkovics András polgármester nyitotta meg.

„A város önkormányzata – 1038-ra és 1938-ra emlékezve – a 975. és a 75. évforduló megünnepléséhez 2013-at emlékévvé nyilvánította. Szeretnénk felidézni a jövő évi programokkal 1938 építő-szépítő idejét. Ha végig nézzük a kiállítás anyagát, képet kapunk arról, mit jelent a koronázóváros történelme, építészeti és műalkotási hagyatéka a mai kor művészembereinek. 24 művész közel 60 alkotását vonultatja fel a kiállítás, úgyhogy igazi – sokszínű és széles merítésű – fehérvári mappa készült.

Köszönöm, hogy az idén jubiláló Székesfehérvári Művészek Társaságából ilyen sokan tettek hitet Fehérvár-tudatuk mellett és csatlakoztak ehhez a kollektív tárlathoz. Érdekes és új megvilágításban tárul elénk Székesfehérvár belvárosa, köztéri alkotásai, a különböző korok hangulata. A múlt és a jelen találkozása mindig érdekes dolgokat hoz magával. Azt gondolom, hogy a képzőművészek feladata a XXI. században is az, hogy lenyomatot hagyjanak egy korról a jövő nemzedékének.”

A szeptember 21-ig látható tárlaton a fehérvári művészek 2013-as emlékévhez kapcsolódó alkotásaikat mutatják be. Az érdeklődők keddtől péntekig 10 és 18 óra között tekinthetik meg a kiállítást. A szombati házigazda sorozatban a Társaság tagjaival is találkozhatnak és beszélgethetnek a művészet kedvelői. Ezekre az alkalmakra augusztus 18-án, 25-én, valamint szeptember 1-jén, 8-án és 15-én kerül sor 16 és 19 óra között.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Hungary's forward Adam Szalai (C) celebrates scoring with midfielder Balazs Dzsudzsak and defender Willi Orban (L) during the UEFA Nations League football match Hungary v Finland in Budapest on November 18, 2018. (Photo by ATTILA KISBENEDEK / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.