Belföld

MSZP: A kormány nyilatkozzon, szeretne-e nemzeti légitársaságot!

Kovács Tibor szocialista politikus hétfőn sajtótájékoztatón elmondta: a parlament gazdasági bizottságának összehívását kezdeményezik, hogy választ kapjanak erre a kérdésre, és arra is, hogy az állam milyen feltételekkel akarja hasznosítani vagy értékesíteni azokat a repülési jogokat, amelyek a Malév csődjével váltak kihasználatlanná.

A korlátozottan rendelkezésre álló repülési jogok kiosztásával esélytelenné válna egy új nemzeti légitársaság megalapítása. Az MSZP szükségesnek és még lehetségesnek is tartja a Malév utódjának létrehozását, és úgy ítéli meg, hogy a kormány sokkal kevésbé fontos célokra költ el tízmilliárdokat – közölte Kovács Tibor.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) a múlt héten közölte, hogy az összesen 24, Európai Unión kívüli, kihasználatlan repülési jogból 22 célállomásra továbbra is jelentkezhetnek az érdeklődők; eddig az izraeli, az ukrajnai, az oroszországi és a törökországi jogokra érkezett kérelem, az első kettőnél le is járt a pályázati határidő.

Bár nem publikus, hogy melyik légitársaság adott be kérelmet, a Wizz Air kommunikációs igazgatója elmondta, hogy szeretnének új járatokat indítani Budapestről, például Moszkvába és Tel-Avivba, a Malév repülési jogainak megszerzésével. A fapados légitársaság vezérigazgatója, Váradi József pedig már a Malév február 3-i leállása után jelezte, hogy elsősorban a moszkvai, kijevi, isztambuli és a tel-avivi jogokat szeretnék megszerezni.

A korábban a Malév által birtokolt jogok a légitársaság üzemben tartási és működési engedélyének megszűnése után váltak kihasználatlanná, engedélyeit az NKH Légügyi Hivatala április 17-i határozataival vonta vissza.

Az MSZP-s Kovács Tibor a sajtótájékoztatón elmondta, a bizottság rendkívüli ülésén várnak választ arra is, hogy kétszáz korábbi Malév-dolgozó miért nem kapta meg a légitársaság csődje után elmaradt járandóságát.

Emlékeztetett arra is, hogy a szocialisták korábban hiába kezdeményeztek parlamenti vizsgálóbizottságot a Malév-csőd okainak feltárására, ám ha kormányra jutnak, továbbra is szorgalmazni fogják annak kiderítését, hogy kit terhel a felelősség a légitársaság megszűnéséért és annak körülményeiért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik