Belföld

Jó móka volt a MOKKA!

Idén is táboroztak az ifjú kézművesek. A MOKKA Táborban a megújuló energiák kapták a főszerepet.

Mokka tábor (Mokka tábor)

A Kocka Művészeti Egyesület és a Széchenyi István Egyetem Építész Tanszéke idén 8. alkalommal rendezte meg egy hetes alkotóműhelyét, melyben ezúttal a víz-, a szél-, a Nap- és a Föld energiája, azaz a megújuló energiaforrások adták a központi témát.

Mokka tábor (Mokka tábor)

Nagyon fontos, hogy a gyerekek már ilyen fiatal korban megismerkedjenek környezetükkel, amelyet aztán tudatosan védeni tudnak a káros hatásoktól. Ezért a tábor ideje alatt is próbáltunk minél több időt a természetben tölteni, sokat voltunk a Püspökerdőben, a Mosoni-Duna partján, ahol természetes anyagokból készítettünk alkotásokat. Így például pille palackokból készült egy tutaj, amit a táborozóink csak Sánta Mariskának neveztek el, lemértünk egy bokrot és különböző szempontok alapján érdekes vizsgálatokat végeztünk rajta, de készítettünk például kisebb repülő szerkezeteket is, mellyel aztán a szél munkáját és erejét tanulmányoztuk” – mesélte portálunknak, Váray Ibolya táborvezető.

Mokka tábor (Mokka tábor)

A több mint 30 fős csoport minden egyes tagja élvezte az 5 napos mulatságot, hiszen nemcsak kézműves tudásukat fejleszthették, de számos építő információval is gazdagodtak, az ipar-, az építő-, és a képzőművészet segítségével.

Címkék: Mokka tábor

Ajánlott videó mutasd mind

Brexit: itt az újabb fordulat

Elfogadta szombat délután a londoni alsóház azt a módosító indítványt, amelynek célja a brit EU-tagság megszűnésének halasztása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.