Belföld

Két embernek kellett lefognia Faridot és Navidot – képgaléria

Átestek életük első orvosi vizsgálatán a Nyíregyházi Állatpark két hónappal ezelőtt született perzsa párducai pénteken.

Kapcsolódó cikkek

A hím ikerpár kissé nehezen, de alapvetően jól viselte a vizsgálatot – mondta Révészné Petró Zsuzsa, az állatpark szóvivője az MTI-nek.

A párducok – egyiküket a Farid (különleges), másikukat a Navid (jó hír) perzsa névre keresztelték a gondozók – a nagymacskáknak járó oltások mellett a féregtelenítőt, valamint az egyedi azonosító chipüket is megkapták, ezeket azonban csak nehézségek árán tudta beadni nekik az állatorvos. A korukhoz képest erős kispárducok lefogásához ugyanis két gondozó segítsége kellett.

Mivel a kölykök már most ennyire vadak és agresszívak, a következő orvosi beavatkozást altatásban végzik majd el rajtuk – tette hozzá a Révészné Petró Zsuzsa szóvivő.

A látogatók a kicsiket most még nem nagyon láthatják, egy-két hét múlva azonban anyjuk már nem kíséri figyelemmel minden mozdulatukat, így az egyébként kíváncsi kölykök zavartalanul fedezhetik fel majd környezetüket.

A világ állatkertjeiben összesen 150 perzsa leopárd él. Nyíregyháza 2009-ben csatlakozott a faj tenyészprogramjához, a kölykök a két, illetve három évvel ezelőtt az állatparkba került német hím és az Angliából érkezett nőstény frigyéből születtek. A négyéves anyaállat 105 napos vemhesség után hozta világra ikreit, amelyek három hónapos korukig anyatejen fognak élni.

A perzsa leopárd a leopárd – vagy más néven párduc – legnagyobb termetű és legritkább alfaja: szabad természetben élő állománya veszélyeztetett, mivel egyedszáma a becslések szerint mindössze 1000-1200-ra csökkent. A Közel-Keleten őshonos faj állományának fennmaradását leginkább az orvvadászat és élőhelyének csökkenése veszélyezteti, amit a térségben az elmúlt években gyakori háborús helyzet még tovább súlyosbít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik