Belföld

Az álmok valóra váltak: Zánkán a gyerekek

Harmadik alkalommal nyaralnak Fejér megyei általános iskolások, köztük többszörösen hátrányos helyzetű diákok augusztus 6–11. között Zánkán. A sport- és kulturális programok mellett számos esemény szervezésével segítik a társadalmi integrációt és a beilleszkedést számukra.

A tábor az Erzsébet-program keretein belül valósult meg, amit az Országgyűlés fogadott el – kezdte Vargha Tamás országgyűlési képviselő. – A régen megszokott étkezési utalványt az Erzsébet-utalvány váltotta fel, aminek felhasználója és adója egy programot támogat. Az ötletet maga Szent Erzsébet adta, aki példát és utat mutatott a gondoskodásról. Amikor egy munkáltató az új utalványt adja a dolgozójának, amikor a dolgozó ezt az utalványt élelmezésre felhasználja, akkor valamennyien azt az Erzsébet-programot segítik, amely a bevételekből rászorult embereket támogat, közösségekről gondoskodik.

Vargha Tamás a táborról elmondta: vannak gyerekek, akik nem minden nap jutnak meleg ételhez, nem minden nap tudnak háromszor étkezni, és nem minden évben jutnak el lakhelyüktől távolabbi vidékekre táborozni, pihenni, szórakozni. Ez az alapja a Zánkán megrendezett Erzsébet-tábornak, ahova 50 gyermek jutott el most Bicskéről és Székesfehérvárról. Túl azon, hogy ezeknek a táborlakóknak a nagy többsége idén máshova biztosan nem jut el, hogy nyaralhasson, Zánkán izgalmas programok várják őket egy héten át, sportversenyek, kézműves munkák a teremtés örömével.

Ez a tábor és program minta lehet valamennyiünk számára, hogy hogyan kell gondoskodnunk azokról, akik hosszabb vagy rövidebb ideig figyelemre szorulnak – zárta a képviselő.

Olyan mélyszegénységben élő gyermekek jöhettek el az Erzsébet-táborba, akik még álmukban sem gondolhattak arra, hogy valaha is megfürödhetnek a Balatonba – mondta Sztojka Bihari Barbara, a Lungo Drom Székesfehérvári szervezetének elnöke. A gyerekek kiválogatását a Lungo Drom fehérvári tagszervezete végezte. 25, 8 és 13 év közötti gyermek jött Székesfehérvárról.

Sajnálatos módon sok olyan gyerek van, aki nélkülözve éli az életét, olyan, aki több rosszal találkozik, mint jóval. Fontosnak tartom – hangsúlyozta Törő Gábor országgyűlési képviselő –, hogy megteremtsük annak lehetőségét akár anyagi értelemben vagy elkötelezett felnőttek bevonásával, hogy örömet szerezzünk a rászoruló gyerekeknek. A zánkai táborban olyan elfoglaltságokat, szórakoztató időtöltést kínálnak nekik, ami emlékezetes marad a számukra, emellett a színvonalas ellátásról is gondoskodnak. Bízom abban, hogy élményekben gazdagon térnek majd vissza otthonukba.

Tessely Zoltán, Bicske polgármestere úgy fogalmazott: különlegesen felemelő érzés volt meglátogatni azokat a bicskei gyermekeket, akik az Országos Roma Önkormányzat által kiírt pályázat pénzeszközeinek felhasználásával, Bicske Város Roma Nemzetiségi Önkormányzatának további jelentős anyagi támogatása mellett, az Erzsébet-tábor keretében átélhetik itt Zánkán a felhőtlen, boldog nyaralás minden örömét. Külön öröm, hogy önként vállalt feladatként két városi képviselő is segédkezik a gyermekek körül, hogy ne csak a televízióból (vagy még onnét sem) tudhassák meg, milyen is az a balatoni nyár. „Higgyék el, megérdemlik” – hangsúlyozta a képviselő.

A gyerekek az első napon, érkezés után sétát tettek az Új Nemzedék Központban, majd este táncházon vettek részt. A hét további részében kulturális és sportprogramok, kirándulások sokasága, erdei torna, séta egy erdei tanösvényen, mozi és tinidisco, valamint balatoni sétahajózás várta a diákokat, akik számára több olyan eseményt is szerveznek, amelyek segítik a társadalmi integrációt és a beilleszkedést. Az idei tábori keretlétszám már megtelt, így aki szeretne a magyar tengernél nyaralni, annak a szervezők jövőre biztosítanak lehetőséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik