Belföld

Fegyvert fogna az iskoláért a fertődi igazgatónő

A fertődi iskola igazgatónője akár fegyverrel is megakadályozza az alsó és a felső tagozat összevonását. Az alpolgármester félti az életét, feljelentette az iskolavezetőt.

Az iskolával kapcsolatos ügyekben videó-nyilatkozatot adott ki Irinkov D.Mihály alpolgármester, aki hivatalos személy elleni erőszak vádjával tett feljelentést Garab Gábor Károlyné, a fertődi iskola igazgatójával szemben. Elmondta, hogy az igazgatónő nem hajlandó tudomásul venni a képviselőtestület július végi határozatát, amely szerint kiürítik az eddig az alsó tagozatnak otthont adó eszterházai épületet, a kisdiákokat „átirányítják” a másik, eddig csak a felsősöknek fenntartott iskolába szeptembertől. A fertődi testület az önkormányzat pénzügyi helyzete miatt kényszerült erre a lépésre.

Mint Irinkov a videó-nyilatkoztban elmondta, az igazgatónő többször kifejtette, hogy mindent meg fog tenni, hogy a képviselőtestület határozatát ne hajtsák végre, sőt őt személyében is megfenyegette. Augusztus 2-án az igazgatónő azt mondta, hogy „akár fegyvert is ragad, akár uzit is használ” annak érdekében, hogy az alpolgármester ne tudja az iskolaösszevonást végrehajtani.

Irinkov erre hivatkozva tette meg a feljelentését, illetve bejelentette, hogy felhagy az iskola átszervezési munkáival, mert félti saját és családja egészségét, életét.

Az igazgatónő – a fertőport.hu kérdésére – elmondta, hogy a képviselő-testület nem régiben hozott határozata alapján, igazgatói minősítésében nem nyilatkozhat az ügyről.

Az ügy egyébként már csak néhány hónapig van a helyiek kezében, 2013. január 1-jétől már nem az önkormányzat, hanem az állami fenntartó hivatal dönt majd az iskolák összevonásáról, bezárásáról.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik