Belföld

Milliárdos adókedvezmény Orbán alapítványának

orbán-focizik (orbán viktor, futball, )
orbán-focizik (orbán viktor, futball, )

Mintegy 2,7 milliárd forint társaságiadó-kedvezményre számít a felcsúti futballstadion építése után a miniszterelnök alapítványa - írja az atlatszo.hu.

Több százmillió forintért vásárolt májusban földeket, februárban pedig három ingatlant az Orbán Viktor által 2006-ban alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány – derítette ki az atlatszo.hu. Mindez a miniszterelnök szülőfalujában épülő Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia vagyonát gyarapítja. A területen szakiskola is épül, de az igazi nagyberuházás az a fedett stadion, amelynek megvalósítása több milliárd forintos befektetés lehet.

Orbán Viktor egy korábbi interjúban azt mondta, a stadion „több lesz, mint futballpálya (…)ha technikailag és akusztikailag sikerül jól megépítenünk, akkor a négyhetes nyári szünetben kulturális fesztiválokat is idehozhatunk majd”.

Az építkezés pénzügyi hátterét az a törvénymódosítás tette lehetővé, amelyet tavaly hagyott jóvá a parlament. Eszerint meghatározott feltételek mellett társasági adókedvezményben részesülhetnek azok a cégek, amelyek látványsportokat, így labdarúgással kapcsolatos beruházásokat támogatnak.

Az atlatszo.hu értesülései szerint az alapítványnál úgy számolnak, hogy stadion felépítéséhez 2,7 milliárd forint folyik be hozzájuk társaságiadó-kedvezmény formájában, az építkezéshez pedig további 810 millió forintos önrészt szednek majd össze. Az atlatszo szerette volna megtudni a beruházás pontos terveit, számadatait, de kérdéseire nem kapott választ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik