Belföld

Százéves polgárát köszöntötte a város

24.hu
24.hu

2012. 08. 05. 12:50

Újabb százéves lakosát, Molnár Ernőt köszöntötte a város szombaton délben a HBH Bajor Sörözőben rendezett családi ünnepség alkalmából. Szegeden évente közel egy tucatnyian töltik be a százesztendős kort.

Az önkormányzat nevében Novkov Veszelinka, a Szociális, Családvédelmi és Egészségügyi Iroda vezetője virággal és ajándékcsomaggal kedveskedett Szeged „legfiatalabb” százéves polgárának. A Tisza-parti városban ugyanisévente közel egy tucatnyian töltik be a százesztendős kort. A családi ünnepségen az irodavezető Botka László polgármester nevében a város oklevelét is átadta Molnár Ernőnek, valamint átnyújtotta Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő sorait is.

Az 1912-ben, augusztus negyedikén született Molnár Ernő népes családja – többek között egy fia, két unokája és négy dédunokája – körében ünnepelt. Portálunknak elmondta, 1972-ben ment nyugdíjba. Élete jelentős részében az Anna fürdőben masszőrként dolgozott, majd a Szegedi Hangszergyárból, mint hangszerész ment nyugdíjba 1972-ben. Előtte hegedűk, citerák, nagybőgők és mandolinok kerültek ki a keze alól. Nyugdíjazása után sokáig szívesen horgászott, ám ma már nehezebben tud mozogni, így inkább otthon televíziót néz: a híradó és a természetfilmek a kedvencei.

100 éves bácsi, szeged (100 éves bácsi, szeged)

Ernő bácsinak nem volt zavartalan az elmúlt évszázad. A legnagyobb árnyékot a világháború vetette életére. Bár egészségügyi polgári szolgálatra osztották be, az oroszok Esztergomból először egy temesvári, majd hadifogolyként egy szovjet táborba vitték, ahonnan több betegséget is átvészelve, csak öt évvel később, 1949 novemberében térhetett haza – írja a szeged.hu.

Még több fotó!

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.