Belföld

Két fővárosi gyógyfürdőnk is megújul

A budapesti Lukács és a Rudas Gyógyfürdő és Uszoda rekonstrukciója mintegy 1,8 milliárd forintba kerül, amelynek jelentős része uniós támogatás.

A Budapesti Városüzemeltetési Központ mindkét fürdő homlokzatát felújítja, emellett új szolgáltatások lesznek és gazdaságosabb lesz az üzemeltetés. A rekonstrukció tavasszal kezdődött, a munkálatok ideje alatt a fürdők zavartalanul üzemelnek.

A Rudas fürdőben új büfét alakítanak ki, és átjárható lesz a gőzfürdő és az uszoda közötti rész. A felújítás összköltsége 493 millió forint, amelyből 393 milliót az Európai Unió finanszíroz.

Ami a Lukács fürdőt illeti, a munkálatok során megújul az uszodatéri homlokzat, az uszoda csempés kabinsora, az iszapépületet és a termálfürdő épületét nyugaton összekötő épületszárny, az iszapcsarnokhoz tartozó jegypénztár, a földszinti kabinsor, a gyógyudvari háromszintes öltözőépület, valamint a napozóterasz. A rekonstrukció után új beteg- és vendégirányítási rendszer várja a látogatókat. A fürdővendégek gazdagabb kiszolgálása érdekében wellness részleget, szaunavilágot, fitness termet és játszóházat is kialakítanak, továbbá megnyílnak a látogatók előtt az eddig elzárt alagsori helyiségek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik