Belföld

Konfuciusz Intézet: Kína aláírt a szegedi egyetemmel – fotók!

Csang feng (Zhang Feng) a Sanghaji Nemzetközi Tudományok Egyetemének rektorhelyettese és Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora aláírták a szegedi Konfuciusz Intézetről szóló megállapodást a Parlamentben augusztus 3-án.

Korábban már beszámoltunk a jelentős kínai beruházásról, melynek révén a Szegedi Tudományegyetem épületében Konfuciusz Intézetet hoznak létre. Mint azt akkor megírtuk: az ősszel nyitó épület egyike lesz a világ csaknem 50 országában működő intézményeknek.

„Az intézet létrehozásának az elsődleges célja, hogy megismertessük a szegediekkel, valamint az egyetemen tanulókkal a kínai nyelvet és a kultúrát” – mondta el még májusban, szegedi látogatása során a Szeged24-nek Gao Jian. A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövet asszonya szerint világszerte nagy az érdeklődés a Távol-keleti kultúra iránt, ugyanis ma minden ötödik ember kínai.

„Célunk, hogy miközben az érdeklődők elsajátítják – vagy legalábbis valamilyen szinten megtanulják – a nyelvünket, aközben annál jobban megértik a kultúránkat és világszemléletünket” – fejtette ki a nagykövet asszony, aki szerint a Konfuciusz Intézet nem csak egy nyelviskola, hiszen – reményeik szerint – a kapcsolatteremtésnek kulturális és gazdasági hozadékai is lesznek a régióban.

Kínai Népköztársaság ötéves tervében nem csak az a cél, hogy a tőkét, illetve a befektetőket a Távol-Keletre csábítsák, hanem Kína is szeretne beruházni a világ minden pontján, így Magyarországon is. „Olyan helyen finanszírozzuk a Konfuciusz Intézet működését, ami később kínai beruházók célpontja lehet. A mi üzenetünk mindezzel: ismerjük meg egymást, hogy később jobban együtt tudjunk működni” – tette hozzá.

Pénteken hivatalosan is megállapodás született Szeged és Kína között: Csang feng, a Sanghaji Nemzetközi Tudományok Egyetemének rektorhelyettese és Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetem rektora aláírták a szegedi Konfuciusz Intézet létrehozásáról szóló együttműködési megállapodást a Parlament Vadásztermében. Az eseményen jelen volt Botka László, Szeged polgármestere és Ujhelyi István, az Országgyűlés szocialista alelnöke is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik