Belföld

Vonat elé hajtott az autóbusz, többen meghaltak – videó!

lengyelország-buszbaleset (lengyelországi mikrobusz-baleset)
lengyelország-buszbaleset (lengyelországi mikrobusz-baleset)

Nyolcan a helyszínen, egy utas pedig a kórházban halt meg, miután egy tíz embert szállító mikrobusz hétfő hajnalban személyvonat elé hajtott egy biztosítás nélküli vasúti átjáróban Lengyelország középső részén.

A varsói ukrán konzul a helyszínen tartott rövid sajtótájékoztatón elmondta, hogy az áldozatok többsége ukrán állampolgár. A rendőrség értesülései szerint idénymunkát vállaltak egy helyi gyümölcsfeldolgozó üzemben, és éppen munkába tartottak.
A baleset a lódzi vajdaságban fekvő Bratoszewice településen történt. Az utat és a vasúti pályát lezárták, tart a helyszínelés és az áldozatok azonosítása.

A korábbi értesülésektől eltérően hat nő és három férfi halt meg a balesetben, egy nő pedig súlyosan megsérült, valamennyien a buszon utaztak. A személyvonat utasai között nincsenek sérültek.

Radoslaw Gwis, a lódzi rendőrség szóvivője elmondta: még nem sikerült megállapítani, hogy a tíz ember közül ki vezette a járművet. A baleset okát vizsgálják, és a munkáltató cég dokumentációját is ellenőrzik.

Az ütközés olyan erős volt, hogy a felismerhetetlenségig összeroncsolódott mikrobusz márkáját csak a rendőrségi adatbázis segítségével sikerült azonosítani. Előzetes információk szerint a Ford Transitnak 6 ember szállítására volt engedélye, ennek ellenére – a sofőrrel együtt – 10-en utaztak rajta.

Videó a helyszínről itt!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik