Belföld

Schmitt Pál elköltözött

schmitt-pal(960x640)(1).jpg (schmitt pál, )
schmitt-pal(960x640)(1).jpg (schmitt pál, )

A volt köztársasági elnök elhagyta az állami rezidenciát.

Altorjai Anita, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajtóigazgatóságának vezetője azt mondta a Blikknek, hogy az épületen kisebb munkákat kell elvégezni, majd ezt követően, néhány héten belül Áder János és családja átveheti az épületet. Addig az Áder család saját lakásában lakik.

Áprilisi lemondása után sokáig kérdéses volt, hova is fog költözni Schmitt Pál. Noha vagyonnyilatkozata szerint több ingatlanja is van, a volt államfő eleinte élt volna a jogával, hogy az állam élete végéig méltó szolgálati lakást biztosítson neki. Végül mégis úgy döntött: „az ország gazdasági helyzetére tekintettel” nem él a lehetőséggel.

Azt pontosan nem tudni, hova költözik Schmitt Pál. A Blikk megkérdezte a titkárságvezetőjét erről, de ő csak annyit válaszolt, „ha lesz bármi mondanivalójuk, azt időben közölni fogják”. Államfősége idején egyébként nem vett újabb ingatlant, így a meglévő öt közül választhat a volt köztársasági elnök, akinek a törvény szerint élete végéig jár az államfői tiszteletdíj, a szolgálati autó sofőrrel, a kétfős titkárság, irodával.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik