Belföld

Megváltozik a teherautók forgalmi rendje az Alsóvárosban

A Börgöndi út – Sárkeresztúri út kereszteződésének átépítésével megváltozik augusztus 10-től a tehergépkocsik forgalmi rendje Alsóvárosban.

Évek óta probléma az Akácfa utcában, hogy sok nehézgépjármű közlekedik, aminek mérséklése érdekében korlátozták forgalmukat az utcában. A 7,5 tonna súlyt meghaladó kamionok a Börgöndi – Sárkeresztúri út felől hajthatnak be és az Akácfa utcán hagyják el a városrészt.

Egy hosszú idő óta húzódó ügy végére kerül pont az Alsóvárosban. Tavaly tavasszal helyszíni lakossági fórumot szervezett az Akácfa utcában Mészáros Attila önkormányzati képviselő, aki felvállalta, hogy a tíz éve húzódó ügyre megoldást keresnek a szakemberekkel. Az ott élők panasza az volt, hogy amióta egyre több a vállalkozás a területen, megnőtt a kis utcát használó nehézgépjárművek száma, emiatt elviselhetetlenné vált itt az élet. Akkor bejelentették, hogy változik az Akácfa utca forgalmi rendje és így csökken az ott áthaladó teherforgalom. Emellett több más alsóvárosi utcát is lakó-pihenő övezetbe soroltak át, szintén lakossági kérésre.

Az elmúlt nyár folyamán egyeztettek a környékbeli vállalkozásokkal és forgalomszámlálást is végeztek. A számok igazolták az Akácfa utca túlterheltségét, hiszen a mért adatok szerint 123 tehergépkocsi – ebből 39 kamion – haladt át ott naponta. A városrész képviselőjének kezdeményezésére a Börgöndi út felől kitiltották a tehergépjárműveket.

A 2012. augusztus 10-től életbe lépő forgalmi rend változás szerint a 7,5 tonna és azt meghaladó súlyú nehézgépjárművek a Sárkeresztúri út felől az Akácfa utcán keresztül jutnak el a Börgöndi útra, majd innen a Sárkeresztúri úton keresztül hagyják el az Alsóvárost.

A forgalmi rend módosítások a helyi vállalkozókat is érintették, ám a Börgöndi-Sárkeresztúri út csomópontja közlekedéstechnikai szempontból nem volt megfelelő a teherautók számára.„ Az Alsóvárosban működő vállalkozások jelezték felém ezt a problémát is, amelyet a Városgondnokság és a Közlekedési Iroda szakembereivel megvizsgáltunk. A gond az volt, hogy a csomópontban lévő középsziget miatt a szállítók nem tudtak bekanyarodni, így továbbra is a lakóövezet utcáit használták. Ez nemcsak a fuvarozóknak, hanem az itt élőknek sem volt megfelelő” – mondta el a helyszínen Mészáros Attila. A terület képviselője kiemelte: „Az idei évben lehetőség nyílt arra, hogy a képviselői keretem terhére elvégezzük a csomópont átépítését. Ez 1,7 millió forintba került.”

Lángi Judit, a Székesfehérvár Városgondnoksága Kft. műszaki ellenőre a változások kapcsán elmondta: „Elbontottuk a középszigetet a Börgöndi – Sárkeresztúri úti csomópontban, a kihelyezett közlekedési táblákkal egyirányosítottuk a tehergépkocsi-forgalmat. A szállítójárművek így egy kört írnak le ezen a szakaszon. Ennek köszönhetően minimum felére csökken az Akácfa és a környékbeli utcákban a teherforgalom.”

A csomópont átalakítása során táblákat is kihelyeztek, amelyek már előre jelzik a gépkocsivezetőknek a forgalmirend-változásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik