Belföld

Olcsóbb lesz a vonat és drágulhat a busz?

Egy koncepció szerint a vasúti közlekedés erősítése miatt lenne olcsóbb vonattal közlekedni az autóbusz helyett.

A közösségi közlekedés versenyképességének erősítése miatt a vasúti utazást támogató tarifarendszer kialakítására törekszik a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium – írja a Győr24-hez eljuttatott közleményében a szaktárca.

Az átalakításban elsőként szeptembertől módosul a díjrendszer. Az emelt szintű szolgáltatások pótjegyárai az utazási távolsággal arányosan alakulnak. A minőségi autóbuszos felár növekedése versenyképesebbé teszi a vasúti intercity, EuroCity járatokat. A jegyek esetében megszűnik, a bérleteknél azonban megmarad az 5 kilométeres övezetű helyközi tarifa.

A minisztérium a közlekedési társaságokkal kötött közszolgáltatási szerződésekben határozhatja meg a tarifákat. A díjrendszer megkezdődött átalakítása a helyi igényekhez, a fizetőképes kereslethez igazodna a tervek szerint. A véglegesítés alatt álló szerződésmódosítások pedig 2012. szeptember elsejétől lépnek életbe.

Az átalakítás első lépcsőjében az eddig egységes tarifarendszert országos, elővárosi és regionális szolgáltatásokra bontott elemek váltják fel, döntő részben változatlan díjtételekkel. Az új felosztás a későbbiekben lehetőséget nyit többszintű díjszabás alkalmazására az eltérő minőségű szolgáltatások igénybevételekor.

Az emelt szintű országos vonatjáratokon fizetendő pótjegy díja az utazási távolsággal arányosan, a menetjegyek övezeti besorolásához igazodva nő. A kiegészítő díj a 280 kilométernél rövidebb utazások esetében a jelenlegi, 400 forintos szint alatt marad. Így több vidéki megyeszékhely és a főváros közötti utazás is olcsóbban tehető meg szeptembertől az IC és EC járatokon.

A kezdetben korlátozott körben bevezetendő minőségi autóbuszos felár szintén a távolsági övezettel arányosan nő. A közúti díj ezzel összességében minden viszonylaton drágább lesz, mint a pótjeggyel növelt vasúti tarifa. A magasabb autóbuszos díj bevezetésével megszűnik a vasút versenyhátránya az emelt szintű szolgáltatások területén. A kedvezőbb áraknak köszönhetően az utasok nagyobb arányban választhatják az IC és EC vonatokat – áll a közleményben.

A helyközi díjszabás 5 kilométeres díjtétele évek óta növekvő mértékben marad el a helyi közlekedési tarifák alapszintjétől. A helyi vonaljegyek összege már több településen meghaladja a 10 kilométeres helyközi jegy árát is. A legkisebb helyközi tarifa az állandó költségeket sem fedezi, és kedvezőtlenül befolyásolja a helyi és helyközi közlekedés közötti munkamegosztást. A tarifarendszerek közötti feszültségek feloldása érdekében a jegyek esetében megszűnik az 5 kilométeres tarifa. A helyközi bérletek változatlanul kiválthatók a legalacsonyabb díjövezetre is, így a napi rendszerességgel kis távolságra utazók kiadásai nem nőnek.

A módosítások az előzetes becslések szerint évi 3 milliárd forinttal növelik a szolgáltatók bevételeit, ezzel kismértékben csökkennek a költségvetés terhei is. A bevezetett változtatások utasforgalomra gyakorolt hatásait a szaktárca legkorábban fél év múlva felméri, majd a tapasztalatok alapján megteszi az esetleg szükséges korrekciókat.

A tarifarendszer módosítása elősegíti az utazási igények kötöttpályás közlekedés felé irányítását, a helyközi közösségi közlekedés versenyképességének javítását. A szolgáltatással arányos díjszintek érdekeltté teszik a szolgáltatókat a magasabb színvonalú kínálat kialakításában és fenntartásában – tájékoztatta a Győr24-et a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztálya.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik