Belföld

Kizárnák Kellert az MSZP-ből

A volt pénzügyminisztériumi államtitkárt, Törökbálint volt polgármesterét és volt országgyűlési képviselőt a párt Pest megyei etikai bizottsága zárta ki a pártból.

Az információt közzétevő eztígyhogy.nolblog.hu bejegyzése szerint a megyei etikai testület 6:1 arányban döntött Keller László kizárásáról, de az addig nem jogerős, amíg a Bárándy Gergely vezette országos etikai és egyeztető tanács nem hagyja jóvá.

A blog szerint a vád Keller ellen, hogy szidta Both János egykori váci polgármestert, a párt egyik megyei elnökjelöltjét a tavaszi tisztújítás idején.

A kizárásról az Index megkérdezte a volt képviselőt is, aki elmondta, hogy az ellene eljárást kezdeményezők nem mutattak be bizonyítékokat, és kész bíróságon is megvédeni az igazát. „Ha kikényszerítik, akkor bemutatom a sajtónak, hogy mi történik” – mondta még. Keller azt mondta az Indexnek, hogy remélte, hogy az egész ügy nem kerül a sajtó elé, hanem a párton belül sikerül rendezni, azonban „ezek szerint mások ezt nem így gondolják”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik