Belföld

Orbán zéró toleranciát hirdetett a rasszizmus ellen

Orbán Viktor (Orbán Viktor, foci, )
Orbán Viktor (Orbán Viktor, foci, )

A miniszterelnök szerint több dolog köti össze a magyarságot, mint amennyi szétválasztja.

A zéró tolerancia elvét hangsúlyozta az antiszemita és a romaellenes megnyilvánulásokkal szemben a miniszterelnök a Focus című német hetilapnak adott interjújában, amely az újság hétfői számában jelent meg.

A Csatáry-üggyel kapcsolatban Orbán Viktor kijelentette: “Magyarország az európai jogi hagyományt követi”, amelynek értelmében “az emberiség elleni bűncselekmények nem évülnek el”.

Arra a felvetésre, hogy a hatalommal való visszaéléssel és az autokratikus kormányzási formákkal kapcsolatban Kelet-Európa “orbanizációjáról” beszélnek, a miniszterelnök elmondta: “a butaság ellen egy orvosság van”, a tanulás. “Közép-Európában” legitim választások által létrejött “erős demokráciák” működnek, a magyar kormány mögött pedig kétharmados parlamenti többség áll, “amelynek tisztességes létrejöttét senki sem vonta kétségbe” – tette hozzá.

Arra a felvetésre, hogy a kétharmados többség ellenére a társadalom megosztott, a miniszterelnök hangsúlyozta: több dolog köti össze a magyarságot, mint amennyi szétválasztja. “Egyetértünk abban, hogy a sikernek és a társadalmi elismertségnek a munkán kell alapulnia”, és egyetértés van abban is, hogy “mindenki felelős a saját sorsáért”. Továbbá “nem szeretjük, ha valaki külföldről beleszól az életünkbe” – fejtette ki Orbán Viktor az “Egy centet sem akarunk!” című interjúban.

Azzal kapcsolatban, hogy a kétharmados parlamenti többséget nem a társadalom egyesítésére kellene-e használni, elmondta: az új alkotmány elfogadása előtt minden felnőtt korú magyarnak küldtek egy kérdőívet, és az alaptörvény éppen azért “kevésbé liberális, mint a nyugat-európai” alkotmányok, mert “az emberek egyszerűen nem akarták”, hogy az legyen. Hozzátette: ugyanígy jártak el a szociális rendszer és a nyugdíjrendszer reformja során.

A miniszterelnök népszerűségének csökkenését mutató közvélemény-kutatási adatokkal kapcsolatban hangsúlyozta: egy kormánnyal sem elégedettek a választók Európában. “Nem is ígértem soha, hogy kolbászból lesz a kerítés” – mondta.

Hozzátette: azért harcol, hogy a gazdaság talpra álljon, és nem engedi meg, hogy “bankok és nagy szolgáltató cégek meglopják az embereket”. A népszerűségével pedig nem tud foglalkozni, mert “egy csata kellős közepén” nem közvélemény-kutatási adatokat kell elemezni, hanem harcolni kell.

Milyen helyzet? Nincs helyzet!

Bár a Bándy Kata-gyilkosság kapcsán újra előtérbe került az országban a cigánygyűlölet, Giró-Szász András korábban azt mondta, nincs romaellenes hangulat az országban. A kormányszóvivő úgy látja, csak egy párt, a Jobbik korbácsolja fel az indulatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik