Belföld

A blues és a gospel királynője Újszegeden

24.hu
24.hu

2012. 07. 22. 12:00

Idén sem maradt ki a Szegedixie Gála a Szegedi Szabadtéri Játékok programjából.

Az évek óta nagy sikerrel futó Szegedixie Gála idén július 29-én, vasárnap este héttől kezdődik az újszegedi Liget szabadtéri színpadán.

A fellépők közül Háló Pál, a Stroryville Jazz Band vezetője elmondta: idén szomorú aktualitást ad a gálának, hogy nemrég elhunyt a magyar származású Joe Murányi, akivel számos alkalommal turnéztak együtt, és a közös munkából lemez is született. Így a gála művészei úgy alakítják majd a repertoárjukat, hogy a legendás zenészre is emlékezzenek.

Háló Pál elmondása szerint újdonság lesz, hogy “szélesedik a zenei paletta”, nem csupán hagyományos dixieland muzsikát játszanak majd.

A gála sztárja a blues és a gospel afro-amerikai nagyasszonya, Janice Harrington. Az amerikai előadónő pályáját 1969-ben kezdte. Gospel- blues- és jazzénekes, de producerként és színészként is dolgozik. Szólókarrierje 1980-ban indult, miután Európába költözött. Többek közt olyan világsztárokkal dolgozott már együtt, mint Frank Sinatra, Sammy Davis, vagy Lionel Hampton.

Janice Harrington és a Storyville mellett a fellép még hagyományosan a Molnár Dixieland Band és egy csemegének ígérkező társaság, a Szekszárdi Jazz Orchestra, amely több mint egy tucat fúvóst tudhat magáénak. Háló Pál szerint a gála igazán színes és látványos lesz.

A dixieland, a blues és a gospel

A dixieland a jazz stílus legkorábbi változata, mely New Orleansban fejlődött ki, majd terjedt el Chicagoban és New Yorkban, a New Orleans-i bandáknak köszönhetően, a huszadik század elején. A dixieland  többek közt a rézfúvós meneteket, a ragtime-t és a bluest ötvözi improvizációval. Míg hangszerelése és a zenekarok nagysága nagyon eltérő lehet, a “standard” hangszereket a trombita, a harsona és a klarinét adja benne, a kísérő ritmust pedig legalább kettő biztosítja a zongora, a gitár, a bendzsó, a dobok és a nagybőgő közül.

A blues egyszerre egy zenei forma és egy zenei műfaj, amely a 19. századi, Egyesült Államok, déli afro-amerikai közösségeitől ered, spirituális- és munkadalokból, kántálásokból és ritmikus elbeszélő-balladákból.  Számos alműfaja létezik, a vidéki blues-tól kezdve a városi blues-ig.

A gospel az Amerikába hurcolt rabszolgáktól eredő irányzat, amely a keresztény hit érzelmektől áthatott zenei kifejezése.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Visegrád, 2017. február 15.
Szatmáry Kristóf fideszes képviselő érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Feketemunkás a Fidesz kereskedelempolitikusának cégében

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.