Belföld

Gödörgubanc a kórház körül

Pannon-Viz-(960x640).jpg (Pannon-Víz )
Pannon-Viz-(960x640).jpg (Pannon-Víz )

Napok óta árok éktelenkedik a kórház előtt, mégpedig éppen a járda közepén. A Pannon-Víz ígéretei szerint a hét végére megoldódhat a probléma.

A lakótelepekkel egyidős, közel 40 éves, 400 mm átmérőjű acélvezeték hibásodott meg, még július 3-án a Petz Kórháznál, akkor, amikor a szolgáltató a csúcsfogyasztási rekordot beállította. A 15 ezer háztartás vízellátását biztosító cső több helyen kilyukadt, de nyomás alatt hegesztéssel tudták korrigálni a szakemberek a szivárgást. A felületre illesztett kis kupakok néhány ezer forintos költséget jelentettek a Pannon-Víz Zrt.-nek, egy esetleges csere esetén viszont több tízmilliós kiadással kellene számolnia a társaságnak.

Az összes ilyen használatban lévő vezetéket 8-10 évvel ezelőtt már kibéleltük műgyanta bevonattal, ez tömíti és statikailag is megerősíti a szerkezetet. A Vasvári Pál úton húzódó cső vízterhelését viszont nem tudtuk egy másikra rácsatlakoztatni, hogy ideiglenesen kivonhassuk a forgalomból, így ezt csak foltozgatni tudtuk” – mondta Tóth László, a Pannon-Víz diszpécserszolgálatának vezetője.

A szakember hozzátette, egy hosszabb javító idom érkezik még a héten a területre, így ha azt behelyezik, akkor eltűnik a gödör is és visszaáll a régi rend.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik