Belföld

“Élünk, vagyunk” – indul az idei THEALTER

Az utolsó simításokat végzik az idei, hétfőn induló, megújult szegedi nemzetközi színházi találkozón.

A technikusosok szerelnek, pakolnak, az elnök pedig seprűvel sertepertél a szegedi Régi Zsinagógában, amely az idei fesztiválnak is központi helyszíne. Nem csoda, hiszen az első előadócsoport már pénteken megérkezik és próbál. 

Hétfőtől huszonkettedik alkalommal szervezi a Magyar Alternatív Színházi Központ Egyesület (MASZK) a mára Magyarország egyetlen évente jelentkező színházi találkozóját, mely idén számos jelentős újdonságot tartogat az érdeklődőknek.

A MASZK elnöke a Szeged24-nek elmondta: a legfontosabb, hogy idén összefogtak a Független Előadó-művészeti Szövetséggel (FESZ), ezért lett az idei seregszemle hivatalos elnevezése THEALTER FESZT. Bár a tavalyi fesztivál nézőrekordot döntött, az idén még több érdeklődőre számítanak a fesztivál tartalmi és formai megújításának nyomán – folytatta az elnök.

Balog József azt mondta, hogy az idei találkozó, mely a független színházak létét, jelentőségét is hivatott demonstrálni, kibővülve, az egy hét alatt 15 helyszínen, összesen hatvan programmal várja a színházrajongókat. A negyven színházi előadás közt több ősbemutató is lesz, és kísérőprogramokból sem lesz hiány: többek közt koncertek, kiállítások, a Rádió Mi internetes közvetítése, kritikusi szakmai beszélgetések és a szegedi egyetem Média Tanszékének köszönhetően videós fesztivál hiradó is gazdagítja az eseményt. Utóbbi kettő is az újdonságok közé tartozik.

Szintén változás, hogy a FESZ tagjainak szavazata alapján díszvendége is lesz a fesztiválnak, mégpedig Pintér Béla és Társulata, amely két produkciót is hozott, melyeket kedden és szerdán láthat a közönség a Kisszínházban. Ahogy arról korábban beszámoltunk: az idei találkozó talán leginkább formabontó vállalkozása volt az a pályázat, amelyet Szeged néhány jellegzetes helyszínére írtak ki. A jelentkező alkotóktól olyan produkciók tervezését várták ezekre a helyekre, melyek a társadalmi nyilvánosság tereihez, azok problémáihoz kötődnek, és megszólítják a helyi közösségeket, párbeszédre, együttgondolkodásra ösztönöznek.

A zsűri döntése alapján így a K2 társulat a Bölcsészkar Auditorium Maximumában – ahol a hatvanas években a legendás Paál István vezette Szegedi Egyetemi Színpad működött -,  az Utcaszínházi Alkotóközösség egy 101 éves házban, a Lengyel Katalin – Somló Dávid – Vass Imre trió pedig a Szabadság Úszóházban mutatja be direkt ezekre a helyszínekre készített produkcióit.

Ami a külföldi előadásokat illeti: az idei THEALTER FESZT a találkozó karakterét megőrizve továbbra is elsősorban Kelet- és Dél-Európa izgalmas színházi produkcióira és a határon túli magyar alkotókra fókuszál – mondta Balog József.

A Szeged24 Program rovatában részletesen közli a fesztivál programját, ahol az előadások címére kattintva további információkhoz jutnak olvasóink.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik