Belföld

150 millió forintba kerül a vörösiszap-tározók lefedése

Mintegy 150 millió forintot tesz ki a vörösiszap-tározók lefedésének költsége, a munkálatok a Veszprémi Bányakapitányság folyamatos felügyelete alatt zajlanak.

Bakonyi Zoltán, Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. igazgatója kiemelte: pontos összeget csak a munkálatok befejezése után tudnak majd, jelenleg az átszakadt X-es tárolón dolgoznak. A költségek még emelkedhetnek, és a tározó előírások szerinti lefedése az időjárástól is függ – tette hozzá.

Közlése szerint a kiporzást megakadályozó földborítás elhelyezése különleges odafigyelést igényel, a munkálatokat állandó felsőfokú műszaki felügyelet mellett végzik. A munkagépeknek 20-25 méter magas vörösiszap-rétegen kell közlekedniük, ezért csak a legnagyobb tapasztalattal rendelkező gépkezelők dolgozhatnak a tározókban.

Mint mondta, a menekülési útvonalat minden pillanatban biztosítani kell, mert egy hirtelen zivatar azonnal elmocsarasítja az anyag felszínét, és a gépek megsüllyedhetnek. A biztonsági útvonalakat “faágszerűen” alakították ki, hogy néhány tíz méteren belül minden irányban elérhető legyen egy szürkesalakaljzattal megerősített út – mondta.
A 49 hektáros IX-es tároló teljes területét lefedték, ezen már megindult a spontán növényesedés.

Elmondta, a munkálatok a katasztrófában megsérült X-es tározón akkor gyorsulhatnak fel, amikor már a kazettába száraz iszapot is elhelyezhetnek. A száraz vörösiszap felszínén gyorsabban tudják elteríteni a földet, mint a korábban nedves technológiával lerakott anyagon.
A veszprémi bányakapitány a hétfői ellenőrzése után közölte az MTI-vel, hogy a katasztrófában átszakadt X-es iszaptározó felét lefedte a MAL Zrt., és további 7,5 hektáron mentesítette a területet. Tájékoztatása szerint a tároló még le nem fedett részeinek felületét továbbra is napi rendszerességgel nedvesítik, megakadályozva ezzel a kiporzását. A porszennyezés megszüntetésére május vége óta több határozatban kötelezték a céget.

A zöldhatóság a közeli Lőrintepusztára telepített mérőrendszer segítségével folyamatosan figyeli a levegő porkoncentrációját, ez az állomás adatai szerint jelenleg az egészségügyi határérték alatt van A MAL Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet.

A katasztrófa következtében tíz ember meghalt – az ügyben folyó büntetőper vádirata nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált. A katasztrófa ügyében indított büntetőper tárgyalása szeptemberben kezdődik a Veszprémi Törvényszéken, az elsőrendű vádlott a MAL vezérigazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik