Belföld

Vandálok tették tönkre a zenepavilon székeit a Radón

Évente tízmillió forintos kárt okoznak a vandálok Győrnek.

A Radó szigeten található Zenepavilon környezetében szándékos károkozók tíz darab széket tönkretettek. A sokak által használt ülő alkalmatosságok támla és ülő léceit széttörték. Ugyanekkor a Zenepavilon oldalborítását adó formázott lécek közül jónéhányat szintén letörtek, megsemmisítettek. Az előzetesen becsült anyagi kár meghaladja az ötvenezer forintot. Mint minden ilyen esetben, a GYŐR-SZOL Zrt. most is megtette a rendőrségen a feljelentést – tudta meg a szolgáltatótól a Győr24.

Sajnos nem ez az első olyan rongálás, amelyet szándékosan követtek el. Az egynyári virágok kiültetését követően volt olyan helyszín, ahol több alkalommal kellett pótolni a növényeket, mert elvitték azokat. A közelmúltban a Bajcsy Zsilinszky, a Szauter út mentén, majd az Erzsébet ligetben törtek ketté 3-4 éves beállt növekedésű, immár díszítőértékkel is rendelkező fákat.

A környezet megszépítésére a GYŐR-SZOL Zrt. július elején tíz darab dézsába ültetett nagyméretű mediterrán növényt helyezett ki a Kálóczy liget töltésén található díszburkolattal lerakott sétánya mentén. Az egyenként legalább ötven kilogramm súlyú virágládákat másnapra mind felborították. Utoljára a Radó szigeten lévő székek és a Zenepavilon esett az értelmetlen és érthetetlen pusztítás áldozatává.

A vandálok éves szinten Győrben tízmillió forint értékben okoznak károkat. Ezt a pénzt lehetne hasznosabbra is fordítani. A város ezúton is kéri lakóit, hogy a közterületen található javakat őrizzük meg közösen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik