Belföld

Dél-Alföldi Vágta az új mórahalmi lovasparkban

A Nemzeti Vágta dél-alföldi előfutamával avatják föl szombaton az újonnan létrehozott Futó Dobó Lovasparkot Mórahalmon.

Nógrádi Zoltán polgármester közölte, hogy a Nemzeti Lovas Program stratégiájával összhangban a lovaspálya átadásával és a verseny megszervezésével a homokháti kisváros nem titkolt célja a lovassport, valamint az ágazat presztízsének helyreállítása. Az évezredes magyar lovas kultúra a nemzeti örökség szerves része, olyan hungarikum, amelyet a mórahalmiak is szeretnének a magukénak érezni, és közösen tenni azért, hogy bevonják a térség és a település turisztikai kínálatába.

A versenyre készült el a lovaspark területén lévő nagy méretű fedett rendezvénycsarnok is, amelyre a Thermálgyűrű Turisztikai és Vendéglátó Kft. mintegy 45 millió forint európai uniós támogatást nyert. A 64 millió forintos összköltségű fejlesztés elsődleges célja, hogy a homokháti kisvárosban egész évben működő rendezvényteret hozzanak létre.

A térségben egyedülálló, több mint 2500 négyzetméter alapterületű csarnokban a jövőben elsősorban mezőgazdasági témájú kiállítások és börzék, valamint lovas programok megszervezését tervezik.

A pálya névadója az egykor mórahalmi nagybirtokos, Dobó István, aki versenylovaival bejárta az ország minden városát, ahol lóversenyt rendeztek. A visszaemlékezések szerint az 1890-es években lovai a mezőgazdák versenyén kevés kivétellel mindenhonnan elhozták az első díjakat, ezért kapta a „Futó” melléknevet.

A Dél-Alföldi Vágtán várhatóan tíz település indul, két ló a Vajdaságból érkezik, az egyik Temerint, Mórahalom testvérvárosát, a másik Topolyát képviseli majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik