Belföld

Ötvenöt országot hagytunk le pesszimizmusban

pénz-egérfogó (pénz, egérfogó)
pénz-egérfogó (pénz, egérfogó)

Ötvenhat vizsgált ország közül nálunk lett a legalacsonyabb a fogyasztói bizalmi index a negyedik egymást követő negyedévben. Még a szomszédok is sokkal jobban állnak.

Elenyésző, még a tavalyi számoknál is alacsonyabb volt azoknak a magyar válaszadóknak a száma, akik pozitív változást vagy legalább stagnálást látnának valószínűbbnek pénzügyi helyzetükben. A munkahelyi kilátásokat rózsaszínben látók tulajdonképpen a statisztikai hibahatárt súrolják. Indiaiak, brazilok, filippínók, arab országok lakói, de még közvetlen szomszédaink is magabiztosabban indulnak el dolgozni, vásárolni, mint mi.

Kedden tette közzé a Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat májusi felmérését, mely szerint Magyarország idei második negyedévi mutatója 30 pont, két ponttal alacsonyabb, mint az első negyedévben. Tavaly a második negyedévben a hazai mutató 43, a tavalyelőtti hasonló időszakban 65 pontot ért el.

Az indexet a fogyasztók személyes pénzügyi helyzetére, illetve országukban a munkahelyi kilátásokra vonatkozó véleménye, valamint a jelen időszak vásárlás szempontjából történő megítélése alapján számítják. Ahol a mutató 100 pontnál kevesebb, az a fogyasztók pesszimizmusát jelzi, míg 100 pont felett optimizmusukat tükrözi a közeljövő gazdasági kilátásairól.

Magyarországon a megkérdezettek 9 százaléka nyilatkozott úgy, hogy személyes pénzügyi helyzete a következő tizenkét hónap során, ha nem is kiváló, de jó lesz. Negatív véleményt 87 százalék mondott. Egy évvel korábban a megkérdezettek 15 százaléka adott kedvező, és 81 kedvezőtlen választ.

A munkahelyi kilátásokat a következő tizenkét hónapban többé-kevésbé jónak a válaszadók közül 3 százalék tartja. Nem olyan jó vagy rossz lesz a helyzet 96 százalék szerint. Egy évvel ezelőtt pozitív választ 6, negatívat 90 százalék adott erre a kérdésre.

A magyar megkérdezettek közül 4 százalék válaszolt úgy, hogy alkalmas a jelenlegi időszak vásárlásra, míg 95 százalék szerint nem. Egy évvel korábban 12, illetve 87 százalékos mutatót regisztrált a Nielsen.

Európában az idei második negyedév fogyasztói bizalmi indexének átlaga 73 pont, a vizsgált huszonhét ország mutatói alapján. A globális fogyasztói bizalmi index idén az előző negyedévhez viszonyítva a második negyedévben 3 ponttal, 91 pontra csökkent.

A Nielsen közleménye szerint május 4. és 21. között bonyolították le az online felmérést. Több mint 28 ezer fogyasztót kérdeztek meg ötvenhat országban, Európa mellett Ázsiában és Óceániában, Észak- és Dél-Amerikában, Közép-Keleten, valamint Afrikában.

A felmérésből kiderült: a fogyasztói bizalom 23 országban nőtt, míg 26-ban csökkent, további 7-ben pedig változatlan maradt az előző, első negyedévi mutatókhoz képest.

A világ legoptimistább piacának a Nielsen online kutatásának kilenc egymást követő negyedéve során India bizonyult, de most Indonézia 120 pontos mutatójával megelőzte India 119 pontos indexét. Mögöttük a sorrend: Fülöp-szigetek (116), Szaúd-Arábia (115), Malajzia (111), Egyesült Arab Emirátusok (108), Brazília (106), Kína (105), Hongkong és Thaiföld (104-104).

Európában a legmagasabb fogyasztói bizalmi indexet elért két ország világviszonylatban a tizennegyedik és tizenötödik helyet foglalja el: Dánia és Norvégia 95-95 ponttal vezeti a földrész rangsorát. Ezután következik Svájc (94), Ausztria (92) és Németország (88).

Közép- és Kelet-Európában a legnagyobb fogyasztói bizalmat Csehországban, Észtországban, Litvániában (71-71), Lettországban (70), Lengyelországban (69), Ukrajnában (65) és Romániában (62) mérte a Nielsen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik