Belföld

Kétszáz családnak osztottak élelmiszert Győrött

24.hu
24.hu

2012. 07. 17. 16:05

A győri megyeháza előtti téren közel 200 rászoruló család vehetett át élelmiszercsomagot az ETO FC labdarúgóitól – fotók!

A Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) és a Metro áruházlánc támogatásával, az „Adj enni, hogy ehessek” elnevezésű akció kapcsán helyi sportolók gyűjtöttek pénz és osztottak élelmiszert a rászoruló családoknak kedden délután.

A program sikere az alapítvány szerint az egyedüli lehetőség a válságból való kijutáshoz, a szegény gyerekek életkörülményeinek javításához.

Magyarországon a lakosság 7 százaléka él mélyszegénységben. A súlyos szegénységben élő 18 év alattiak aránya 2008-ban 21,5 százalék volt, ez 2012-re 28,8 százalékra nőtt. Ezeknek a gyerekeknek egyszerűen a fizikai léte múlik azon, hogy az iskolában, óvodában kedvezményesen, illetve ingyen jutnak a napi betevőhöz. Számukra a legveszélyesebb időszak a hétvége és az iskolai szünetek, ekkor ugyanis nincs ingyenes étkeztetés – tudtuk meg a megyeháza előtt, a csomagosztás helyszínén.

A válság az önkormányzatok kereteit is beszűkítette, az állami támogatásokat kemény feltételekhez is kötik. Emiatt a közel 20 éves alapítvány munkája is egyre nehezebb. Egyre kevesebb adományból kell küzdeni az egyre nagyobb számú éhező gyermekekért – áll a Metro és a Gyermekétkeztetési Alapítvány közös közleményében.

Ennek a tendenciának a megállítására az alapítvány olyan akciót szervezett az elmúlt években, mely a helyi egységek erejére alapoz: az önkormányzatok, közismert személyek, színházak, sportolók együttműködése hozza meg a közös sikert. Az akció 2009-ben indult Veszprémben – tudta meg a Győr24.

Berta Klára, a GYEA PR-munkatársa elmondta: „Örülünk, hogy erre a kampányra sikerült példaértékű összefogást kiépíteni, mellyel 1000 családnak tudunk ételt adni. Az áruházlánc negyedik éve partnerünk ebben. A Győri ETO FC focistái gondolkodás nélkül mondtak igent felkérésünkre. Az összefogás nélkül nem tudnánk eredményesen segíteni.”

Az összegyűjtött pénzadomány elosztását az alapítvány az önkormányzatra bízza, ezzel párhuzamosan 200 család egyhavi tartósélelmiszer-adagját is kiosztották a helyszínen.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.