Belföld

Újabb műholdas parlagisas-védelmi program indul

Négy fiatal parlagi sas kapott elsőként műholdas nyomjelző eszközt a Körös-Maros Nemzeti Park területén a januártól induló újabb parlagisas-védelmi program keretében.

A műholdas nyomkövető rendszer segítségével a szakemberek nyomon követhetik a fokozottan védett madarak tartózkodási helyét, vándorlási útvonalait, vészhelyzetben azonnal jelzést kap a földi állomás, ami gyors beavatkozásra nyújt lehetőséget a parlagi sasok mentésére és védelmére, amennyiben szándékos bántalmazás vagy természeti csapás éri őket – mondta el Tirják László, a nemzeti park igazgatója.

Az adóvevővel felszerelt fiatal parlagi sasok közül kettő mesterséges körülmények között jött a világra; költőanyjuk elpusztult, és a nemzeti park szakemberei a tojásokat kikeltették, majd a fiókákat egy idegen fészekaljban helyezték el.

A parlagi sas védelme Magyarországon elnevezésű, 600 millió forintos madárvédelmi projekt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület koordinálásában, nyolc szervezet partnerségével valósul meg. A kiadások 75 százalékát az Európai Unió fedezi vissza nem térítendő támogatás formájában, a Vidékfejlesztési Minisztérium a költségek nyolc százalékát állja, a fennmaradó részt a projektpartnerek saját forrásból biztosítják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik