Belföld

Szennyvízberuházás kezdődött Csóron

Buthy Lilla

2012. 07. 14. 14:22

A mintegy 600 millió forintos beruházás révén védetté válik a település alatti értékes ivóvízbázis.

Csete Krisztián (független) elmondta, az 1800 lakosú településen nincs kiépített szennyvízgyűjtő és -tisztító rendszer, ezért a szennyvíz egy része a talajba jut. Mindez komoly veszélyforrás a meglévő ivóvízbázisra, amely Csór község egész éves, valamint Székesfehérvár éves vízszükségletének 40 százalékát adja – hangsúlyozta. A beruházás összköltsége 592 millió forint, ehhez az önkormányzat 462 milliós támogatást nyert a Közép-dunántúli Operatív Programban. A mintegy 130 millió forintos pályázati önerőt a lakosság érdekeltségi hozzájárulásként fizeti meg, ami ingatlanonként 250 ezer forintot jelent.

A kivitelezést közbeszerzési eljáráson a Duviép – Barnes-Bau Közműépítő Konzorcium nyerte el. A gravitációs és vákuumos technológiájú, 24,8 kilométeres szennyvízhálózat kiépítését követően a szennyvíz az inotai gyűjtőhálózatba kerül, tisztítása a várpalotai szennyvíztisztító telepen történik majd.

A polgármester közölte, régészeti felügyelet mellett már elkezdődött a földmunka, illetve egy kilométernyi nyomóvezetéket már lefektettek. A beruházást a tervek szerint 2013. április 30-ig befejezik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.