Belföld

Ősszel sommelier-bajnokság Dunakilitin

Tíz ország sommelier-i mérhetik össze tudásukat szeptember 30-án és október 1-jén a Közép-európai Sommelier Bajnokságon: a első regionális szintű, professzionális versenyt a Magyar Sommelier Szövetség (Masosz) és a Bormarketing Műhely Nonprofit Kft. rendezi meg a szigetközi Dunakilitin.

A bajnokság egyik legfőbb célja, hogy a Masosz 2011 szeptemberi megalakulásával elindult szakmai párbeszéd átíveljen az országhatárokon túl is, és együttműködések jöjjenek létre a környező országok szövetségei között – mondta el a rendezvény csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján Klemens Ádám, a Masosz főtitkára.

Káli Ildikó elnök hozzátette, hogy az elmúlt esztendőkben több magyar sommelier is részt vehetett Európa- és világversenyeken, de nagy hátrányt jelentett számukra, hogy nem volt versenyrutinjuk. A Közép-európai Sommelier Bajnokságon az indulók ezt a rutint szerezhetik meg, és a kollégák egymástól is élesben tanulhatnak – emelte ki.

A Masosz elnöke közölte: a kétnapos bajnokság hivatalos nyelve nem csupán az írásbeli és a gyakorlati feladatok megoldásakor, hanem a rendezvény közben zajló összes kommunikáció alkalmával is az angol lesz. A versenyre a Magyarországgal határos államokból, valamint Csehországból és Lengyelországból hívnak meg két-két sommelier-t a nemzeti szakmai szervezeteken keresztül, így a tervek szerint összesen húsz szakember mérheti össze tudását Dunakilitin.

Káli Ildikó az MTI kérdésére elmondta, hogy a magyar sommelier-k a Masosznál jelentkezhetnek a bajnokságra.
Rigler Zsolt, a lebonyolításért felelős Bormarketing Műhely ügyvezetője hozzáfűzte: a versenyen minden részt vevő országból egy-egy újságírót is vendégül látnak, hogy azok hírét vigyék a magyar borkultúrának.

A számos szakmai programmal, hagyományteremtő céllal meghirdetett bajnokságon a Szigetköz gasztronómiája is kiemelt figyelmet kap majd – árulta el.

A bajnoksággal kapcsolatos további részletek a Magyar Sommelier Szövetség hivatalos honlapján, a  bajnokságok menüpontja alatt lesznek elérhetők. Az esemény az Agrármarketing Centrum támogatásával, a „Magyar bor, mindenkor” kampány keretében jön létre.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.